A volt öttusa-világbajnok sportújságírót, a 24.hu főmunkatársát, a Nemzeti Sport korábbi főszerkesztőjét, Kálnoki Kis Attilát kérte fel Pósfai Gábor belügyminiszter a posztra – írja a sportnapilap vasárnap.
A kormany.hu-n megjelenő bemutatásban kiemelik, Kálnoki Kis pályafutását a magyar öttusa-válogatott tagjaként kezdte, olimpiai ötödik, ötszörös világ- és háromszoros Európa-bajnok, tizenötszörös magyar bajnok, az UTE örökös bajnoka.
Mint sportvezető az Újpesti Torna Egylet ügyvezető elnökhelyetteseként, majd a Magyar Öttusaszövetség főtitkáraként dolgozott. A médiában töltött évei során a CKM magazin főszerkesztője, a Képes Sport és a Nemzeti Sport főszerkesztője, valamint a Ringier Sport Network vezetője volt. Később a Sport24 főszerkesztőjeként, illetve a Centrál Médiacsoport munkatársaként dolgozott.
Végzettségét a Testnevelési Egyetemen, a Komlósi Oktatási Stúdióban és a Budapesti Közgazdaság-tudományi és Államigazgatási Egyetemen szerezte.
Minőségi Sportújságírásért díjat kapott, valamint a Magyar Sportújságírók Szövetsége Feleki László- és Nívódíját is kiérdemelte. 2023-ban jelent meg a Szőnyi Ferenc ultratriatlon-világbajnok pályafutását feldolgozó könyve, tavaly pedig a Szoboszlai-sztori.
Édesapja, a mérnöki végzettségű Kálnoki Kis Sándor a Közlekedési, Hírközlési és Építésügyi Minisztérium miniszterhelyettese volt 1984 és 1990 között, idősebbik fia, Kálnoki Kis Dávid korábbi élvonalbeli, utánpótlás-válogatott, Magyar Kupa-győztes labdarúgó, fiatalabbik fia, Kálnoki Kis Zsombor szintén labdarúgó, jelenleg Soroksáron játszik.
A Nemzeti Sport úgy tudja, hogy Kele János blogger lehet az egyik helyettese.