Ugrás a tartalomra

175 éve született a telefonhírmondó létrehozója

MTI
Utoljára módosítva
2019. szeptember 17. kedd 10:53
1844. szeptember 17-én született Puskás Tivadar, a telefonhírmondó létrehozója, akitől a telefonközpont ötlete is származik. Puskás kiváló műszaki-gazdasági szakember volt, aki ismerte korának technikai lehetőségeit, és ki is használta őket.

Ősei Csíkból származtak, apja vállalkozó szellemű székely ezermester volt. Már gyermekként kitűnt éles logikájával, ami különösen a matematikában mutatkozott meg, emellett nagyszerűen zongorázott is. Nem fejezhette be tanulmányait apja halála miatt. A bécsi Theresianumba, a Mária Terézia által alapított polgári reálgimnáziumba járt, majd a császárváros Műegyetemén tanult tovább, de tanulmányait apja halála miatt nem fejezhette be. Rövid időre visszajött Pestre, de a hazai lehetőségeket szűknek érezte, ezért 1867-ben Angliába utazott.

 

1893. február 15-én megkezdte adását Budapesten a telefonhírmondó, Puskás Tivadar találmánya (Fotó: MTI/Horváth Péter)

A legenda szerint angolul úgy tanult meg, hogy kopaszra nyiratkozott, így nem mehetett ki az utcára, s önkéntes szobafogsága alatt néhány hónap alatt elsajátította a nyelvet. Egy londoni vasútépítő cégnél helyezkedett el, amely elnyerte az erdélyi vasút megépítésére kiírt pályázatot, a munkálatokban ő is részt vett.

Ki akarta magát próbálni a korlátlan lehetőségek hazájában is, ezért Amerikába utazott. A Vadnyugaton kutatott arany után, volt robbantási szakértő, ezüstbányákat, földeket vásárolt, végül mégis tönkrement, és 1876-ban csalódottan tért vissza Európába.

Gyorsan egyenesbe jött, amikor 1876-ban Brüsszelben létrehozta az első távíróközpontot: még Amerikában ötlött fel benne, hogy ha egy központban több vezetékes távíróállomást kapcsolnának össze, a kapcsolatok lehetőségei lényegesen bővülnének.

Amikor a Bell által szabadalmaztatott telefonról olvasott, ismét Amerikába utazott, ahol a feltalálóval és a beszélgetések minőségét nagyban javító szénmikrofont kidolgozó Edisonnal is megismerkedett.

A városi legenda úgy tartja, hogy amikor kettejük között végbement az első távolsági telefonbeszélgetés, Puskás a kagylót felvéve azt mondta: „Hallom!” Innen eredne a világszerte elterjedt „Halló” kifejezés, de sajnos ebből egy szó sem igaz.

Puskás a nagy feltalálónak már 1876-ban felvetette a telefonközpont gondolatát, az első nyilvános kereskedelmi telefonközpontot George W. Coy építette meg 1877-ben New Havenben. Az ekkor már a fonográfon dolgozó, a telefon jövője iránt nagy reményeket nem tápláló Edison Puskást bízta meg találmányainak európai értékesítésével.

A Rákóczi út 22. számú ház III. emeletén működött a telefonhírmondó a rádióval együtt (Fotó: MTI/Tóth István)

Ő Londonban, majd Párizsban dolgozott, a párizsi világkiállításon mutatta be a fonográfot, s hatalmas feltűnést keltett azzal, hogy villamos hajtású fiákerrel járta a város utcáit. Irányításával létesült 1879-ben a francia fővárosban az első telefonközpont, a jogot Európa számos országa megvette, a hálózat fejlesztését Magyarországon Ferenc nevű öccse irányította.

A világon először Budapesten vezette be a „Beszélő Újságot”.A francia fővárosban villanyvilágítással is foglalkozott, de legnagyobb feltűnést 1881-ben a párizsi opera előadásának vezetékes közvetítésével keltette. E vállalkozásának folytatásaként a világon először Budapesten vezetette be a „Beszélő Újságot”, e vezetékes hír- és műsorközlő szolgáltatás a telefonhírmondó elődje volt.

Ez 1882. február 4-én, a farsangi íróbálon mutatkozott be, amikor a Nemzeti Színházból odavezetett sodronyokon át a Vigadóban felállított fülkékben az érdeklődők ámulva hallgatták a Hunyadi László dallamainak közvetítését. Egy korabeli újságíró-fültanú szerint „a zene és az ének olyan tisztán kivehető volt, mintha a Színház csarnokában álltam volna”.

Reprodukció a Telefonhírmondó szerkesztőségéről. A grafika 1893-ban, a reprodukció 1973-ban készült (Fotó: MTI/Reprodukció)

Ezután Abrudbányán, majd Zsibón akart bányát nyitni, de nem járt sikerrel. Szabadalmaztatott viszont egy irányított robbantási módszert, amelyet a Vaskapu szabályozásához ajánlott fel, de nem foglalkoztak vele érdemben. 1887-től ismét a telefonüzletben működött, bérbe vette az időközben az állam tulajdonába átment telefonhálózatot, de nem tudta nyereségesen működtetni. Újabb úttörő vállalkozása, a telefonhírmondó sok tekintetben a rádió előfutára volt.

1892. február 14-én a Bánk bán előadását közvetítette az Operaházból a Pesti Vigadóba, a telefonhírmondó 1893. február 15-én e szavakkal kezdte meg adását Budapesten: „Üdvözöljük Budapest lakosságát. Üdvözöljük olyan szokatlan módon, mely páratlan a világon. Üdvözöljük az első várost, amelyből a telefonhírmondó az egész világon győzedelmes útjára indul.”

A találmány lényege az volt, hogy a bemondó hangját tetszés szerinti számú készülékről lehetett hallani, a szolgáltatás nemcsak híreket, tőzsdei jelentéseket közölt, hanem este és hétvégenként hangversenyeket, színházi előadásokat is.

A telefonhírmondó közölte elsőként halálhírét

A szolgáltatásnak egy év múlva már 700, 1914-ben 10 ezer előfizetője volt, Puskás azonban ezt már nem érte meg. Egy hónappal a telefonhírmondó megindulása után, 1893. március 16-án meghalt Budapesten; a negyvenkilenc éves feltaláló halálhírét elsőnek a telefonhírmondó közölte.

Puskás jó szervezőkészségű, kiváló műszaki-gazdasági szakember, nagy kísérletező volt, aki ismerte korának technikai lehetőségeit, és ki is használta őket. A telefonhírmondóval alkotott igazán újat, neve e találmánya révén vált Európa-szerte ismertté.

 

 

 

Programok

-
-