Ugrás a tartalomra

Adomány a miskolci mentőknek

minap.hu
Utoljára módosítva
2021. április 01. csütörtök 12:22
Húsvéthoz közeledve ajándékot kaptak a Miskolci Mentőállomás dolgozói. A jelképes csomaggal helytállásukat és önzetlenségüket köszönték meg. A mentőszolgálat regionális vezetője elmondta, a több mint egy éve tartó világjárvány miatt a terhelés fokozatosan nő, ezért a támogatás még nagyobb jelentőséggel bír.
mentők, barkóczi istván, bor adomány,
Fotó: Mocsári László

Több doboz ajándék érkezett szerdán a Miskolci Mentőállomás telephelyére. Jellegzetes húsvéti ételek és 180 palack bor – minden dolgozónak egy. Az ünnepi készülődéshez szeretett volna hozzájárulni az ajándékokkal Barkóczi István, a Fux Zrt. elnök-igazgatója és Csöbör Katalin országgyűlési képviselő.

– Az iparban és a mezőgazdaságban is azon dolgozunk, hogy minél kisebb legyen a kiesés. Örülünk, hogy most köszönthetjük a mentőket, akik áldozatos munkát vállalnak. A cégcsoportunk régóta jó kapcsolatot ápol a mentőszolgálattal, sokszor nyújtottunk már segítséget nekik – emelte ki Barkóczi István.

Csöbör Katalin tojásokkal érkezett. Az országgyűlési képviselő azt mondta, egy éve erőn felül teljesítenek a mentők, ráadásul úgy, hogy nap mint nap szembesülnek a járvány veszélyeivel, nehézségeivel. – Ha csak jelképes ajándékkal is, de szerettem volna kifejezni hálámat és nagyrabecsülésemet.

Az ajándékokat Leskó Diána állomásvezető és Kádár Balázs, az Észak-Magyarországi Regionális Mentőszervezet igazgatója vette át. – Szeretnénk megköszönni a figyelmességet, mert jól esik nekünk minden hasonló köszönetnyilvánítás, akár az utcán találkozunk az emberek támogatásával, akár itt, ilyen formában. Nekünk nincs hétköznapunk és hétvégénk, folyamatosan dolgozunk, a terhelés pedig fokozatosan nő – mondta Kádár Balázs. A húsvéti csomagokat szombatig minden dolgozó megkapja majd.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!