Ugrás a tartalomra

Az Adyban perdültek táncra kicsik és nagyok

minap.hu
Utoljára módosítva
2022. szeptember 26. hétfő 16:54
Negyedik alkalommal rendezték meg vasárnap a Nagy Táncválasztót a Táncpedagógusok Országos Szövetsége szervezésében.

Idén 12 városban – Miskolc mellett Debrecenben, Győrben, Kecskeméten, Kőszegen, Nyíregyházán, Pécsett, Szegeden, Budapesten, Szekszárdon, Sopronban és Székesfehérváron – várták a szervezők az érdeklődőket, akik az egésznapos program során ingyenes táncórákon, kerekasztal-beszélgetéseken, táncfilm-vetítéseken és táncelőadásokon is részt vehettek.Miskolcon az Ady Endre Művelődési Ház adott otthont a rendezvénynek, ahol a klasszikus balett, latin táncok és a történelmi társastáncok alapjai is megismerhetők voltak. 

Juhász Ákos képgalériája

A „Válaszd a táncot! Válassz egy táncot!” szlogennel meghirdetett ingyenes program célja, hogy a térítésmentes táncórákkal elérhetővé tegye gyermek, junior, ifjúsági, felnőtt és senior korosztályok számára a választás lehetőségét. A különféle táncműfajok megismertetésen túl a szervezők fontos célja, hogy minél szélesebb körben népszerűsítsék a táncot. Hiszen a tánc mindenkinek elérhető közösségi élmény; nemcsak azért fontos, mert fejleszti az emberi testet, az izomzatot, hanem olyan örömforrást is jelent, amely felszabadítja és gazdagítja a személyiséget.

2019-ben a Tánc Világnapja (április 29.) alkalmából hagyományteremtő szándékkal és rendkívüli sikerrel rendezték meg az első Nagy táncválasztó workshopot, ami az elmúlt években tovább folytatta diadalútját, és átszelve szinte az egész országot, mára több ezres közösséggé vált.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!