Ugrás a tartalomra

Azt ígérték, visszaszerzik előző párjukat

mti.hu
Utoljára módosítva
2021. július 08. csütörtök 12:38
Magukat párkapcsolati tanácsadóknak kiadó csalókból álló bűnbandát lepleztek le a sanghaji hatóságok. A gyanúsítottak több mint hétmillió jüant (327 millió forintot) csaltak ki emberektől azzal az ígérettel, hogy segítenek nekik visszaszerezni korábbi partnereiket – írta internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap csütörtökön.
Forrás: aconsciousrethink.com

A sanghaji rendőrség közlése szerint összesen 69 embert vettek őrizetbe, akik mindenféle releváns képzettség nélkül mondták magukat párkapcsolati tanácsadónak, és nem is tettek semmit azért, hogy valóban segítséget nyújtsanak ügyfeleiknek.

A csoport azzal hirdette magát, hogy segítenek összetört szívű embereknek visszanyerni korábbi partnerüket. A szolgáltatásért cserébe 2880 és 12 800 jüan (135 ezer és 598 ezer forint) közötti díjat számoltak fel. Előfordult azonban olyan eset is, hogy egy kuncsaft 120 ezer jüant (5,6 millió forint) fizetett ki a bandának a semmire.

A gyanúsítottak elsősorban 20 és 30 év közötti férfiakat vettek célba hirdetéseikkel. A legfiatalabb „áldozatuk” 17 éves volt.

A rendőrség azt követően indított nyomozást az ügyben, hogy egy férfi, aki 34 ezer jüant (1,6 millió forint) fizetett a csoportnak, feljelentést tett ellenük, miután tudomására jutott, hogy korábbi barátnője, akinek a visszahódításán fáradozott, időközben férjhez ment. A férfi eredetileg azért fordult a csalókhoz, mert korábbi barátnője megszakított vele minden kapcsolatot és letiltotta az interneten. A bandát először a nő internetes beszélgetéseinek lenyomozásával, majd hollétének felderítésével bízta meg, ám miután a díj kifizetését követően több mint fél éven át semmilyen előrelépés nem történt az ügyben, rájött, hogy csalás áldozatává vált.

A bandát a kelet-kínai Santung tartományban kerítették kézre júniusban. A bűnszervezet úgy maradt rejtve a hatóságok elől, hogy sorozatban több, oktatási tanácsadó céget alapítottak, ezek mögé rejtve valódi tevékenységüket. Hogy elkerüljék a leleplezést, az aktuális céget az alapítás után rövid időn belül megszüntették, törölték minden interneten folytatott belső levelezésüket, majd új céget alapítottak.

A SCMP rámutat: a párkapcsolati tanácsadás piaca gyors ütemben fejlődik Kínában, ahol számos cég hirdeti, hogy segít az embereknek korábbi kapcsolatuk helyreállításában. A szektor mindazonáltal nagyrészt szabályozatlanul működik, ráadásul nem létezik olyan országos vizsga vagy szakmai szervezet, amely hitelesítené a párkapcsolati tanácsadókat.

További hírek

Olvasnivaló