Ugrás a tartalomra

Badány Lajos: a kormány nyújtson kártérítést a parkolóbérlet tulajdonosoknak

minap.hu
Utoljára módosítva
2021. január 08. péntek 19:04
A Velünk a Város jobbikos frakciócsoportja felszólította a kormányt, hogy gondoskodjon az ingyenes parkolás miatt megkárosított miskolci bérlettulajdonosok állami kárpótlásáról. 
Fotó: Végh Csaba

- A kormányzat járványhelyzet során hozott intézkedései súlyos gazdasági terhet jelentenek az önkormányzat számára – mondta Badány Lajos, a Velünk a Város önkormányzati képviselője a frakció pénteki sajtótájékoztatóján. – Ez a kijelentés igaz a közösségi közlekedés állami támogatásának megszüntetésére, a helyi adóbevételek elvonására. A gazdasági visszaesés, a bezárt közösségi terek veszteségei, valamint az önkormányzat egyéb bevételeinek kimaradása is külön terhet jelent. Ezeket tetézi még a kormányzat által elrendelt ingyenes parkolás bevezetése.

Zsúfolt parkolók

A parkolásból származó bevételek havi 80 millió forintos bevételkiesést jelentenek az önkormányzat számára a képviselő szerint, de nem csak a város vezetését érinti rosszul ez a döntés. Badány Lajos véleménye szerint a rendelet problémás, és joggal vált ki fenntartást azokból a miskolciakból, akik éves parkolóbérletet vásároltak a 2020-as esztendőre.
- Akik a tavalyi évre parkolóbérletet váltottak, nem tudták rendesen igénybe venni a szolgáltatást: többnyire céltalan bolyonganak a miskolci utcákon, és a zsúfoltság miatt kénytelenek igénybe venni a fizetős magánparkolókat. A városvezetés ugyan elrendelte a tavalyi évre érvényes parkolóbérletek meghosszabbítását, ám addig, amíg a jelenleg hatályos rendkívüli jogrend életben van, addig ennek a vállalásnak nem tud érdemben eleget tenni.

Szolidaritást vállalnak

A képviselői költségtérítés biztosítja a képviselők számára a munkájukhoz szükséges parkolóbérletet – erről azonban lemondanak a Velünk a Város jobbikos frakciócsoportjának tagjai.
- A bérletet a képviselő alapesetben megvásárolja, majd ennek költségét az önkormányzat megtéríti a részükre. Erről a térítésről mondunk le, ami azt jelenti, hogy saját pénzünkön fogjuk megvenni a parkolásra jogosító bérletet, mint bármelyik másik Miskolci. Így szeretnénk szolidaritást vállalni a megkárosított lakossággal.
Badány Lajos a közgyűlés többi képviselőjét is arra kérte, csatlakozzanak kezdeményezésükhöz.

Kárpótolni a bérlettulajdonosokat

Szilágyi Szabolcs, a Velünk a Város frakció jobbikos önkormányzati képviselője is arról beszélt, szolidaritást kell vállalni a miskolciakkal ebben a nehéz helyzetben, valamint felszólította a Fidesz-KDNP frakciócsoport miskolci képviselőit, vessék be lobbierejüket, és győzzék meg a kormányt, hogy kárpótolja a miskolci bérlettulajdonosokat. 
 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!