Ugrás a tartalomra

Bántalmazásmentes övezet lett a Nyitott Ajtó Baptista Iskola

minap.hu
Utoljára módosítva
2021. december 29. szerda 11:37
Tavaly októberében indult el egy határokon átívelő bántalmazásmentes övezet projekt, öt magyarországi és hat szlovákiai iskola részvételével. A résztvevő iskolák egyike a miskolci Nyitott Ajtó Baptista Általános Iskola. A projekt megvalósítása 2022. január 31-ig tart. (Támogatott tartalom)

Az összes magyarországi partneriskolában a Rogers Személyközpontú Oktatásért Alapítvány munkatársai szervezik és rendezik a projekt keretén belül futó programokat, valamint a képzés teljes ideje alatt igény szerint mentorálják az iskolákat. A miskolci Nyitott Ajtó Baptista Iskola is a Rogers Alapítvánnyal dolgozik a kortárs bántalmazás elleni hatékony fellépés érdekében.

A Nyitott Ajtó Iskola vezetése és pedagógusai valóban nyitottak: érdeklődéssel fogadják az új módszereket és eszközöket, mivel rendkívül fontosnak tartják a gyerekek szociális fejlesztését. Ezért jelentkeztek a Bántalmazásmentes övezet című projektben való részvételre, annak ellenére, hogy az intézményben jelenleg csak minimális mértékben van jelen a kortárs bántalmazás. A projektindító kérdőíves és fókuszcsoportos kutatásból is kiderült, hogy az oda járó gyerekek többsége átlagon felüli mértékben érzi biztonságban magát az intézményben. A kortárs bántalmazással kapcsolatban azonban mindig van teendőnk, fontos a folyamatos munka a zaklatás megelőzése és kezelése érdekében - így vélik a Nyitott Ajtó pedagógusai is.

Képzések, továbbképzések

Júniustól szeptember végéig tizenegy pedagógus részvételével a Rogers Személyközpontú Oktatásért Alapítvány 30 órás akkreditált pedagógus-továbbképzést végeztetett. Ez, az Alapítvány többi továbbképzéséhez hasonlóan gyakorlat-orientált kurzus, így a résztvevőknek módjuk volt a tanultak kipróbálására is.

A Nyitott Ajtó Baptista Iskolában minden felső tagozatos osztály részt vett a Vészkijárat című komplex drámafoglalkozáson, amely egy osztályon belüli zaklatás története. A résztvevő gyerekek a bántalmazást szemlélők szerepébe lépnek, és lehetőségük van kiállni az áldozat mellett, a bántalmazóval szemben. A Nyitott Ajtó diákjai rendre szembe is szálltak a játékban a zaklatóval. Örömmel játszó, lelkes osztályokkal találkoztak a Rogers Személyközpontú oktatásért Alapítvány munkatársai.

A szülőket is bevonták

A projekt fontos eleme a szülők bevonása a bántalmazást megelőző, illetve kezelő folyamatokba. E célt szolgálta a szülőknek és pedagógusoknak szervezett, beszélgetős, kávéház jellegű program. Szóba kerültek fontos kérdések, megfogalmazódtak problémák és megoldások a kávé és a teasütemény mellett.

Megjelent egy módszertani kiadvány a pedagógusok számára, illetve a Rogers Alapítvány elkészíttette a projekt jó gyakorlat gyűjteményét. Született egy játékgyűjtemény is, amelynek folyamatos bővítését tervezi az Alapítvány a jövőben. Hamarosan elkészül és felkerül az iskola honlapjára a projekt szülői kézikönyve, amely tanácsokkal látja el a családokat, mit tehetnek otthon az iskolai kortárs bántalmazás elkerüléséhez. Az összes kiadvány letölthető az Alapítvány honlapjáról.

A program során a Rogers Személyközpontú Oktatásért Alapítvány folyamatosan tartja a kapcsolatot az iskolával, és igény szerint mentorálja az intézményt.

Mi a bullying? 
A magyar nyelvben nincs olyan kifejezés, amellyel tökéletesen le lehetne fordítani az angol bullying szót. Leginkább iskolai vagy kortársak közötti zaklatásként beszélünk arról a jelenségről, amikor az osztály hangadó diákja, vagy legerősebb klikkje rendszeresen piszkálja, súlyosabb esetben megalázza, zaklatja, fizikailag is bántalmazza egy vagy több osztálytársát. A kifejezésben ott a zaklatás, a megfélemlítés, a bántalmazás minden műfaja. Bárki válhat a bullying áldozatává, ehhez nem kell tennie semmit. Éppen elég például, hogy bármilyen dimenzió mentén kicsit kilógjon a sorból, vagy hogy újként kerüljön be egy már kialakult hierarchiájú csoportba. A bántalmazó jellemzően kiszúrja a leggyengébb láncszemet, és hogy ki a leggyengébb, az sokszor előítéletek mentén dől el.

A projekt célja

A bullying egyaránt kihívást jelent a társadalom és az iskolák számára, mind Magyarországon, mind pedig Szlovákiában. A határ két oldalán három partnerszervezet közös együttműködéssel keresi a megoldást erre a kihívásra. A Rogers Személyiségközpontú Oktatásért Alapítvány Budapestről, valamint az Innovatív Oktatásért Intézet a TANDEM, n.o.-val Komáromból közösen segíti a kiválasztott iskolákat a bullying megelőzésében és kezelésében képzésekkel és mentorálással.

Hozzászoktunk, hogy a pedagógus a tudás birtokosa, akinek az a dolga, hogy ezt a tudást átadja. Erre készíti fel a leendő pedagógusokat az egyetem is: a frontális tudásátadásra. Ahhoz már kevésbé kapnak hatékony eszközöket, hogyan bánjanak az osztállyal, mint közösséggel.

Ami a felnőtteknek a munkahely, az a gyerekeknek az iskola: reggel elmennek oda, és a legtöbb esetben csak délután mennek haza. Vagyis az aktív napi idejüknek csaknem kétharmadát az iskolában töltik, ezért a szociális interakcióik legnagyobb részét az iskolában élik át. Teljesen természetes, hogy ezek között megjelennek a konfliktusok is. Nem az a kérdés, hogy a gyerekek és fiatalok kortárs csoportjaiban bántják-e egymást, hanem hogy mi, felnőttek hogyan reagálunk minderre, illetve miként dolgozzuk fel a történteket. Képesek vagyunk-e a gyerekekben megoldási rutinokat kialakítani az ilyen helyzetekre. Amennyiben a felnőttek – pedagógusok és szülők – nem megfelelően viszonyulnak ezekhez a konfrontációkhoz, azok elmérgesedhetnek és bántalmazássá is fajulhatnak.

A projekt célja támogatást nyújtani az oktatási intézmények szereplőinek, a gyerekeknek, a pedagógusoknak és a szülőknek a kortárs zaklatás (bullying) kezelésére és megelőzésére.

A projektről
A projekt az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program keretén belül valósul meg.
A projekt kódja: SKHU/1902/4.1/105
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.
A projekt időtartama: 2020. október 1. – 2022. január 31.
A Rogers Személyközpontú Oktatásért Alapítvány ERFA támogatása: 54 306,50 EUR

További hírek

Olvasnivaló