Ugrás a tartalomra

Befejeződött a miskolci Tiszai pályaudvar peronjainak felújítása

minap.hu
Utoljára módosítva
2019. október 30. szerda 12:02
A MÁV október 31-én adja át az utazóközönségnek az idei, utolsó ütemben elkészült, 2-es és 3-as vágány közötti peront.

A vasúttársaság az 1960-as években épült betonszerkezetű perontetőket 2016-tól kezdte felújítani. Legelőször a „D” perontető készült el 2016-ban, ezt követte a „C” peron 2017-ben, idén pedig a MÁV „50 megújuló állomás” elnevezésű felújítási és karbantartási programjában a „B” perontetőt is renoválták; október 31-től, csütörtöktől vehetik birtokba az utasok.

A munkák során a perontető pilléreit, a födémszerkezetet megerősítették, a teljes felülettisztítást homokszórással végezték el, majd lefestették a perontetőt. Rugalmas és hatékony szigetelés készült a tetőfelületre, a vízelvezetési rendszer is megújult. Korszerűsítették a peronvilágítást, mint ahogyan a peronon lévő utastájékoztató berendezéseket is.

A „B” perontető felújítását a MÁV leányvállalata, a MÁV FKG Kft. végezte mintegy 250 millió forintból. A most elkészült, 2-es és a 3-as vágány közötti peront október 31-én reggel nyitják meg az utasforgalom számára. A fejlesztés eredményeként Miskolc-Tiszai pályaudvar mindhárom perontetője egységes megjelenéssel, a kor elvárásainak megfelelő tájékoztató rendszerekkel felszerelve az utasok kényelmét szolgálja.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!