Ugrás a tartalomra

Csaknem 31 millió maszk, 133 ezer teszt és 152 lélegeztetőgép érkezett

mti
Utoljára módosítva
2020. április 07. kedd 16:37
Ezt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos tájékoztatóján jelentette be az Országgyűlés külügyi bizottságában kedden.

A járvány jelenlegi szakaszában az egészségügyi védekezés a legfontosabb, a sikerhez eszközökre van szükség, ezek pedig kivétel nélkül Kínából érkeznek - jelentette ki. Kína képes a tömegtermelésre, de a kereslet jóval nagyobb mint a kínálat. „Westernfilmbe illő jelenetek zajlanak a világban” – fogalmazott –, amikor bizonyos helyre szánt áruk egész máshová érkeznek meg.

Magyarország 116 millió maszkot rendelt, ebből csaknem 31 millió érkezett meg keddig, és a héten várhatóan még 8 millió fog érkezni. Lélegeztető gépből 14 490-et rendelt az ország és eddig 152 érkezett, tesztből 3,3 milliót, és 133 200 érkezett meg eddig, védőfelszerelésből pedig 47,753 milliót és 27 millió érkezett. Kedden délelőttig érkezett 137 400 izolációs köpeny és még a nap folyamán megjön 100 lélegeztető gép, 200 betegőrző monitor és 135 ezer teszt. A hétvégén érkezett Kínából 400 ezer tabletta, amelynek hatóanyaga a kutatások szerint hatásos lehet koronavírusos megbetegedés esetén. A kínai-magyar légihídon várhatóan még a héten további 8 millió maszk érkezik – ismertette a külügyminiszter.

Sátoraljaújhelyen már szerelik azt a kínai gépsort, amely a napokban megkezdi működését, és havonta 2,8 millió maszkot tud gyártani – tette hozzá.

Elmondta, egész Nyugat-Európa és az Egyesült Államok is Kínában áll sorba maszkért, lélegeztetőgépért. Ebben a válsághelyzetben a nemzeti válaszok „működnek”, a nemzetközi szervezetek csak a helyüket keresik – jegyezte meg az unióra utalva Szijjártó Péter.

(A külső kép illusztráció)

További hírek

Olvasnivaló