Ugrás a tartalomra

Díjazták, hogy harmóniára törekednek

Kujan István
Utoljára módosítva
2021. február 08. hétfő 13:23
A kisebbségi és a többségi társadalom harmonikus együttélése érdekében kifejtett tevékenységéért Raoul Wallenberg-díjat kapott a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar Alkalmazott Társadalomtudományok Intézete.

A vészkorszakban magyar zsidók ezreit megmentő svéd diplomatáról elnevezett elismerést olyanok vehetik át, akik példát mutatnak humanizmusból és sokat tettek a hátrányos helyzetű és diszkriminációt elszenvedő embertársaikért. Megkaphatják polgárjogi aktivisták, önkormányzatok és intézmények, illetve ezek vezetői, de írók, újságírók, egyházi közösségek és egyházi vezetők is.

A díjat idén januárban a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar Alkalmazott Társadalomtudományok Intézete (ATTI) is megkapta (mellettük Dr. Ludányi Ágnes pedagógiai szakpszichológus, pszichopedagógus, magyar-ének szakos tanárnak, Breuer Péter újságírónak, a Heti TV tulajdonosának, Dr. Sárosi Arthur Zoltán kolozsvári családi orvosnak, Tóth Lászlónak, az ukrajnai Nagyberegi Református Gyülekezet lelkipásztorának, valamint a 311-es számú Vörösmarty zsidó cserkészcsapatnak ítélték oda).

Nyitottsággal és elfogadással

Az ATTI a nyitottságot és az elfogadást képviseli képzésein, hallgatóikat is erre orientálják – nyilatkozta lapunknak Dr. Szabó-Tóth Kinga intézetigazgató. – A nyitottság és a tolerancia, a kisebbségi csoportokkal szembeni elfogadó magatartás a szociális munka és a szociológia képzésben különösen fontos. De minden tanrendben hangsúlyos elem a kisebbségekhez sorolható vagy érzékeny, különös védelmet igénylő társadalmi csoportokról való diskurzus, legyen szó idősekről, a nőkről, etnikai, vallási kisebbségekről – hangsúlyozta, hozzátéve: ennek egyik fontos állomásaként ebben a tanévben először indítottak alkalmazott szociális gerontológus képzést, ami az elöregedő társadalom kérdéseire fókuszál és a demenciával élő családokat segíti.

Dr. Szabó-Tóth Kinga intézetigazgató: minden tanrendünkben hangsúlyos elem a kisebbségekhez sorolható vagy érzékeny, különös védelmet igénylő társadalmi csoportokról való diskurzus

Hallgatóik, oktatóik sokat kutatnak terepen, felzárkóztató programok aktív résztvevői, az intézet keretein belül pedig régóta működik Családkutató, valamint Romakutató Központ. A társadalmi érzékenyítést szolgálják szabadon választható kurzusaik is: az egyiket a Wallenberg egyesülettel közösen tartják, a másikat pedig a Miskolci Zsidó Hitközség főrabbijának, Markovics Zsoltnak a közreműködésével.

Démonok és bűnbakok

Azt tapasztalják kutatásaik során, hogy egyéni, közösségi, társadalmi szinten is sok démonnal küzdenek a magyarok, a bizalom szinte csak a szűk családi, baráti körre terjed ki, az életminőség romlása pedig felerősítheti a bűnbakképzést. Az, hogy egy társadalom mit gondol a benne élő kisebbségekről, az fakadhat – mutatott rá a szakember – az egyén gyermekkori szocializációjából, tapasztalataiból, a családból, egy politikai ideológiából.

– Mélyen gyökerező, nehezen korrigálható dolgok ezek, de nyitogatnunk kell az ajtókat egymás felé. Meggyőződésem, hogy csak egymás segítése, közösségek összekapaszkodása, az egymás iránti szolidaritás kifejezése visz előre és tart meg.

Az intézet folyamatos tudományos ismeretterjesztő tevékenységgel van jelen a régióban, egyik kiemelt cél az ismerethiányból fakadó esetleges félreértések, félreértelmezések tisztázása. Érzékenyítő és szemléletformáló képzéseket, tréningeket tartanak, és médiafelületeken igyekeznek képviselni egyfajta humánus, kirekesztésmentes szemléletmódot.

„Nyitogatnunk kell az ajtókat egymás felé"

És immár kilenc éve rendezik meg a Wallenberg országos vetélkedő regionális fordulóját középiskolások számára, melyen évről évre határon túli csapatok is részt vesznek. – Ezeken a vetélkedőkön azt szoktam mondani a diákoknak, hogy nem mindenki lehet úgy hős, mint Wallenberg, de lehet hősies a munkájában, a családi életében; lehet hétköznapi hős, aki felelősséggel és a másik ember iránti megbecsüléssel teszi a dolgát.

2010 óta minden évben

A korábbi években elismerték már mások mellett Setét Jenő roma polgárjogi aktivista, a nemrégiben elhunyt Bogdán László, Cserdi volt polgármestere, Iványi Gábor lelkész, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség elnöke, valamint Szigeti Jenő, a Hetednapi Adventista Egyház lelkésze, egyháztörténész, egyetemi tanár tevékenységét is.

Raoul Wallenberg

Még 2010-ben alapította a díjat a Raoul Wallenberg Egyesület és Alapítvány, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Azóta is átadják évente, a svéd diplomata letartóztatásának és elrablásának évfordulóján.

Raoul Wallenberg 1945. január 17-én indult Debrecenbe, hogy az Ideiglenes Nemzeti Kormánnyal és a szovjet főparancsnoksággal tárgyaljon, de soha nem érkezett meg oda. Szovjetunióbeli fogságának pontos története máig ismeretlen, egy 1957-es hivatalos moszkvai közlés szerint 1947. július 17-én halt meg a börtönben, de ezt máig sokan vitatják.

n/a
n/a
Nagyobb nézetért kattintson a képre!
n/a
Nagyobb nézetért kattintson a képre!

 

További hírek

Olvasnivaló