Ugrás a tartalomra

Egészségügyi dolgozók jogviszonya – 5500-an nem írtak alá

minap.hu
Utoljára módosítva
2021. március 02. kedd 19:16
Körülbelül 5500 orvos és egészségügyi szakdolgozó esik most ki az ellátásból, mivel nem írták alá az új jogállási törvénynek megfelelő szerződésüket. A közalkalmazotti jogviszony azonnali helyreállítását, vagy legalább a szerződések aláírásának elhalasztását követelik a kormánytól az ellenzéki együttműködés pártjai.

A DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd kedden az MTI-hez eljuttatott közös közleményében kiemelte: kiállnak az egészségügyi dolgozók, ápolók és orvosok mellett.

Erővel

Úgy fogalmaztak, „az Orbán-kormány ismét az erőt választotta az igazság helyett: átgondolatlan, az ágazati struktúrát és az egészségügyben dolgozókat hátrányosan érintő, az érintettekkel érdemi egyeztetések nélkül meghozott döntést csak egy reménytelenül alkalmatlan kormányzat képes véghez vinni, ráadásul mindezt egy koronavírus-világjárvány kellős közepén”.

Ezért azt követelik, hogy állítsák helyre az egészségügyi dolgozók közalkalmazotti jogviszonyát, vagy legalább halasszák el az új szerződések aláírásának határidejét a koronavírus-járvány megszűnése utáni időpontra. Emellett kezdjenek érdemi tárgyalást az egészségügyi dolgozókkal és az érdekvédelmüket ellátó szervezetekkel - írták.

Az ellenzéki pártok közös közleményében azt is kiemelték: „ha 2022-ben kormányváltás lesz, az új kormány vissza fogja adni az egészségügyi dolgozók korábbi státuszát”.

Gyurcsány

A Fidesz szintén közleményben reagált. A nagyobbik kormánypárt szerint a „baloldal álhíreivel” ellentétben a magyar egészségügyi dolgozók döntő többsége elfogadta az egészségügyi szolgálati jogviszonyt, eközben pedig minden idők legnagyobb orvosi és ápolói béremelése zajlik.

Gyurcsányék beszélnek az egészségügyi dolgozókról?” – folytatódik a kormánypárt reagálása, amelyben álságosnak nevezik, amit a „baloldal művel”. Szerintük korábban tudatosan leépítették az állami egészségügyi ellátást, mert be akarták vezetni a fizetős egészségügyet, és üzletelni akartak a betegeken.

5500-an kiesnek

Az egészségügyben dolgozók több mint 95 százaléka aláírta az új jogállási törvénynek megfelelő szerződését a hétfő esti adatok szerint – jelentette be kedden Jenei Zoltán. Az országos kórház-főigazgató szerint vannak kórházak, amelyekben egy-egy területen nagyobb létszámban nem írták alá az új szerződést, de átcsoportosítással meg tudják oldani az ellátást, a járvány alatt is működik az egészségügy – írta meg a Telex.

Több mint 110 ezren dolgoznak az állami egészségügyi rendszerben. Ennek a csoportnak a nagy része elfogadta az új szerződését. Ha 5 százalék nem írta alá a szerződést, akkor az azt jelenti, hogy körülbelül 5500 orvos és egészségügyi szakdolgozó esik most ki az ellátásból.

Jenei Zoltán szerint ebben a helyzetben is minden garancia megvan arra, hogy az ellátás színvonala az ország bármely területén az eddiginek megfelelő marad, sőt akár javulhat is.

A Telex számolt be arról is, hogy a fővárosi Szent Imre Egyetemi Oktatókórház Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztályról a 28 orvos közül 5 orvos és két rezidens nem marad az intézményben, az 54 szakdolgozóból pedig 17-en döntöttek a távozás mellett. A kórházban átcsoportosításokkal oldják meg az ellátást. A Szegedi Tudományegyetem Klinikai Központjában pedig a szerződés ellen tiltakozó közel 300 orvos nagy része azzal a feltétellel volt csak hajlandó végül leszerződni, hogy ha május 31-ig nem teljesítik feltételeiket, akkor felmondanak.

(Külső képünk illusztráció)

További hírek

Olvasnivaló