Ugrás a tartalomra

Egy filozófus – rajztollal

Némethi Lajos
Utoljára módosítva
2021. február 28. vasárnap 12:25
Száz esztendővel ezelőtt, március 3-án Miskolcon született Kaján (Kalász) Tibor grafikusművész, karikaturista, a rendíthetetlen humanista, a magyar vizuális humor klasszikusa.
A kép 88 éves korában készült

Iskolateremtő mester, bölcs ember, egy minden korban – sőt, korok felett állóan – igazi polgár volt. Egy éles szemű, lélekbelátó, elegáns, végtelenül szerény és udvarias úr. Egy tiszta és büszke férfiú, kinek jellemét gőg, rátartiság, irigység, gyávaság sohasem terhelte. 

„Karinthy nélkül nem lettem volna az, amivé váltam” – vallotta. Ő a saját – bizony mostohán kezelt – műfajában a zseniális író magasságáig jutott el.  

Gyermekkorát Miskolcon töltötte. Egy évet (1933) a mai Diósgyőri Gimnázium elődjében, a Hunfalvy Reáliskolában végzett, ahol Weszprémy Jenő rajztanár figyelt fel tehetségére.  A Képzőművészeti Főiskolán mesterei: Kmetty János, Barcsay Jenő, Koffán Károly, karikaturista tanítói és példaképei a nagy elődök és kortársai: Gáspár Antal, Kassowitz Félix és Saul Steinberg voltak. 

Az 1945-ben induló Ludas Matyi című lapnak 1963-ig belső munkatársa, 1976-ig a Tükör állandó rajzolója. Kevés olyan igényes napilap, folyóirat, kiadvány akadt hazánkban, amely ne fogadta volna szívesen filozofikus – döntően szöveg nélküli, igényes grafikai megjelenítésű – munkáit. Kizárólag fekete-fehér művei csodálatos világunk ezernyi színét tárják elénk. Számtalan kitüntetés jelzi munkásságának elismerését. Miskolc város 2010-ben PRO URBE díjban részesítette a szülővárosához erős szálakkal kötődő művészt. 

Missing médiaelem.

Megtiszteltetés számomra, hogy Mező István karikaturista barátommal Miskolcon több kiállításon is bemutathattuk műveit, és hogy a színház világáról írt Grimaszk című verseskötetem a Mester illusztrációival jelenhetett meg.

Kaján Tibor öt éve hunyt el. Életműve, emberi tartása, autonóm és szuverén egyénisége, világlátása örök időkre példa lehet minden, a világról, az emberi lét értelméről és nagyszerűségéről gondolkodó ember számára. Hazánkban és a világban – egyaránt.

További hírek

Olvasnivaló