Ugrás a tartalomra

Élelmiszert gyűjt a Miskolci Egyetem és a Magyar Vöröskereszt

minap.hu
Utoljára módosítva
2020. október 05. hétfő 17:17
Az Élelmezési Világnap alkalmából október 15-én és 16-án, valamint 19-én és 20-án tartós élelmiszer gyűjtést szervez a Miskolci Egyetemen a Magyar Vöröskereszt és a Miskolci Egyetem UFWH csoportja.

A hallgatókból és oktatókból álló csoport hét éve, 2013-ban csatlakozott az Egyetemek Harca az Éhezés Ellen (Universities Fighting World Hunger or UFWH) nevű nemzetközi mozgalomhoz. Azóta minden évben kétszer, immár 15. alkalommal hirdetik meg felhívásukat az élelmiszergyűjtésről. 

Az esemény főszervezője, Dennis Engel szerint a gyűjtés célja a rászorulók segítésén túl a jövő felnövekvő generációjának az érzékenyítése a hátrányos helyzetben élők iránt. A COVID-19 járvány pedig rámutatott, hogy milyen kétségbeejtő helyzet állhat elő váratlanul, hirtelen a nehéz helyzetben élő családok és egyedülállók körében: „A koronavírus-járvány előző, tavaszi hulláma alatt jelentősen megnőtt a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezetéhez beérkező segélykérelmek száma. A tapasztalat azt mutatja, hogy fel kell készülnünk a következő hullámra, hogy amikor az tetőzik, akkor hasonló mértékben tudjunk segítséget nyújtani tartós élelmiszer csomag formájában a rászoruló családok számára, akiknek nincsenek sem anyagi sem élelmiszertartalékai.”

Az Egyetemek Harca az Éhezés Ellen 2004-ben kezdte meg a működését az Auburni Egyetemen (Alabama, USA) az ENSZ Világélelmezési programjával együttműködve. Az UFWH alapvető célja az, hogy kidolgozzon és életbe léptessen egy akciótervet a hallgatóknak és a tanároknak, amely az egyetem közösségét arra ösztönzi, hogy erőfeszítéseket tegyen az éhezés megszüntetésére. Az UFWH munkájába mára már közel 300 egyetemi kampusz kapcsolódott be világszerte.

1979 óta – az akkori mezőgazdasági miniszter, dr. Romány Pál által vezetett magyar delegáció javaslatára – minden évben október 16-án több mint 150 országban megtartják az Élelmezési Világnapot. Célja, hogy felhívja a figyelmet a szegénység és az éhezés problémájára. Ez a dátum emlékeztet arra is, hogy 1945-ben ezen a napon alakult meg a FAO, az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezete. „Az, hogy a világot emlékeztetjük az éhezők szenvedésének enyhítésére részben magyar emberek 41 évvel ezelőtti kezdeményezésének köszönhető – mondta Dennis Engel –, így fontos, hogy napjainkban is őrizzük ezt a nagylelkű szellemiséget”.

Október 15-16. és 19-20. között adománygyűjtő pontokat helyez ki az egyetem és a humanitárius szervezet a kampuszon: a főbejáratnál és a rácsos büfé bejárata előtt felállított sátorban, valamint az Avasi TESCO áruházban (Miskolc, Mésztalap u. 1/a 3508). A gyűjtőpontokon bárki leadhatja az élelmiszeradományát, aki támogatni szeretné az ügyet.

Az adományok eljuttatását a rászoruló emberekhez a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezete biztosítja. A szervezők kérik, hogy az adományként felajánlott tartós élelmiszerek (pl. liszt, cukor, száraztészta, olaj, konzervek, száraz lencse, bab, sárgaborsó) szavatossági ideje legalább 3 hónap legyen. 
 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!