Ugrás a tartalomra

Elhunyt Kordás László, a DK bér- és munkaügyi árnyékminisztere

minap.hu
Utoljára módosítva
2023. január 31. kedd 10:10
Hétfő este elhunyt Kordás László országgyűlési képviselő, korábbi szakszervezeti vezető. 53 éves volt.

"Van olyan, amikor nincsenek szavak. Tegnap este váratlanul elhunyt Kordás László országgyűlési képviselő, bér- és munkaügyi árnyékminiszter – a barátunk, harcostársunk. 53 éves volt.

Laci egész élete összeforrt a munkások érdekképviseletével. Már frissen végzett karosszéria-lakatosként is a Vasas Szakszervezet tagja volt. Munkája mellett járt a dolgozók gimnáziumába, később közgazdász diplomát, valamint energiagazdálkodási szakközgazdász szakképesítést szerzett.

2002-2004 között az MSZOSZ alelnöke, 2004-2006 között az első Gyurcsány-kormányban a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium politikai államtitkára, 2012-től a Közmunkás Szakszervezet főtitkára volt, 2015-ben lett a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke. Posztjáról 2021 szeptemberében mondott le, amikor a Demokratikus Koalíció tagja lett, országgyűlési képviselő, a DK-frakció tagja, és a Vállalkozásfejlesztési Bizottság alelnöke.

Laci egész életét arra áldozta, hogy képviselje a munkavállalók érdekeit, sosem feledve, hogy ő is a „melósok” világából jött. Fáradhatatlanul járta az országot, felszólalt, érvelt a bérből és fizetésből élők mellett. Nem volt nála alkalmasabb ember arra, hogy bér- és munkaügyi árnyékminiszterként a munkából élőket képviselje.

Laci a barátunk volt, és döbbenten állunk a történtek előtt. Tegnap reggel még részt vett az Árnyékkormány ülésén.

Gyászolja családja, gyermekei, a szakszervezetek tagjai, a Demokratikus Koalíció és az Árnyékkormány. A DK saját halottjának tekinti Kordás Lászlót, temetéséről intézkedünk" - írja közleményében a párt.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!