Ugrás a tartalomra

Elítélték a férfit, aki vadászpilótákat vakított el lézerrel

minap.hu
Utoljára módosítva
2023. szeptember 14. csütörtök 12:10
A Tiszaújvárosi Járásbíróság egy év hat hónap - végrehajtásában két év - próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte azt a férfit, aki vadászpilótákat vakított el lézerrel - tájékoztatott a Miskolci Törvényszék.
Illusztráció: wp-assets.futurism.com

Az ítéleti tényállás szerint a vádlott két évvel ezelőtt áprilisban lakása udvarából alkalmanként legkevesebb harminc percig próbálkozott azzal, hogy három - egy borsodi kistelepülés közigazgatási területe feletti légtérben - kiképzési repülési gyakorlatot végző vadászrepülőgép pilótafülkéibe bevilágítson.

Mint írták, a férfi a lézerfénnyel a gépet vezetőknek pillanatnyi látásvesztést, szemkáprázást okozott. Egy alkalommal a lézer fényének zavaró hatása olyan mértékű volt, hogy a pilóta a repülőgép kötelezően használandó navigációs fényeit kikapcsolta annak érdekében, hogy a férfi a járművet szem elől tévesztve felhagyjon cselekményével.

A vádlottat, aki cselekményével a három pilóta életét és testi épségét veszélyeztette, közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésében találta bűnösnek a bíróság. Enyhítő körülményként értékelte a terhelt büntetlen előéletét, míg súlyosító körülményként vette figyelembe az "önhibából eredő ittasságát", valamint azt, hogy közvetve a környéken élők életét is komoly veszélynek tette ki - olvasható a közleményben - írja a Miskolci Törvényszék.

További hírek

Programok

Jelenleg nincsenek programok!