Ugrás a tartalomra

Elmaradt pedagógusnap díjátadóval

minap.hu
Utoljára módosítva
2021. szeptember 14. kedd 15:47
A hagyományokhoz híven az Avasi Gimnázium színháztermében tartotta meg idén is pedagógusnapját a Miskolci Tankerületi Központ, a járvány miatt szeptemberre halasztva. Több mint hatvan kitüntetett vehette át díját: Miniszteri Elismerő Oklevelet ás Pedagógus Szolgálati Emlékérmet.
Fotó: Beregi László

A Miskolci Tankerületi Központ idén nyáron sem tudott pedagógusnapi ünnepséget szervezni a korlátozó intézkedések miatt. Átadóünnepségüket szeptemberre szervezték meg az érintett kollégák számára. 

Miniszter Elismerő Oklevelet annak adományoznak, aki például a miniszter felügyelete alá tartozó intézményben vagy területen tevékenykedik, szakmai munkáját huzamosabb ideje színvonalasan végzi, vagy a szerv eredményes működése szempontjából fontos szakmai feladat végrehajtásában szerez érdemeket. Ez lehet személy, munkacsoport vagy közösség is. Miskolcon húsz ilyen pedagógus kapott elismerést. 

A Pedagógus Szolgálati Emlékérem azoknak a nyugállományba vonuló óvodai vagy iskolai pedagógusoknak és felsőoktatási oktatóknak adományozható, akik legalább huszonöt éven keresztül a gyermekek oktatása-nevelése érdekében tevékenykedtek, és kiemelkedő munkát végeztek. Ezt a díjat negyvennégyen vették át az ünnepségen.

László István tankerületi igazgató elmondta, még két pedagógust tüntettek ki, a tankerület saját alapítású díjával. – Ők idén már nyugdíjba vonultak, intézményvezetőként végeztek kiemelkedő tevékenységet. Azért is fontos az ilyen események megszervezése, mert a legutóbbi tanév is eléggé rendhagyó volt: kombinálni kellett a jelenléti és a tantermi oktatást. A pedagógusoknak ezekhez a körülményekhez kellett alkalmazkodni, amit egyébként remekül tettek. Ezentúl az intézmények valamennyi dolgozója is helyt állt – hangsúlyozta.

Az ünnepségen Ignácz Dávid jegyző elmondta, őszinte hálával tartozunk a pedagógusoknak. – A gyerekeket a szülők indítják el életükben, de évtizedeken át a pedagógusok „vezetik” őket, mint azt a szó eredeti görög jelentése is mutatja. Idén új típusú oktatási rendszereket kellett villámgyorsan elsajátítani, amit elismerésre méltóan tettek – mondta, majd hozzátette, munkájuk eredménye sajnos nem látható azonnal. – Egy-egy szép életpálya azonban mutatja munkájuk gyümölcsét. 

Csöbör Katalin felhívta a figyelmet arra, hogy egy pedagógusnak két óra között is a gyerekekre és fejlődésükre kell koncentrálnia. – Vannak, akik évtizedeken át a jövő generációjával foglalkoznak – mondta az országgyűlési képviselő, hozzátéve, egy tanár és nevelő nemcsak szakmai tudását adja át, hanem közösséget formál.

Kiss János miniszterelnöki biztos a pedagógia lényegéről beszélt. – Ez szerintem az, hogy megmutassa az élet lényegét, amibe a tudomány és az élet szeretete egyaránt beletartozik. A jó pedagógus magában hisz – mondta, majd azt kívánta, tudásukat a jövőbeni s fordítsák a magyar ifjúság gyarapítására.

Miniszteri elismerést kapott Bárány Zoltán, aki a Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnázium igazgatóhelyettese. – Pályámat 2007-ben kezdtem, 2013 óta pedig klarinéttanár vagyok ebben az intézményben. Intézményvezető-helyettesi megbízást 2017-től kaptam meg. A pedagógusi pálya akkor kezdett el érdekelni, amikor végzett zenészként fontossá vált számomra, hogy azt a tudást, aminek birtokába kerültem, át tudjam adni a fiatalabb generációknak. A díjnak nagyon örülök, óriási megtiszteltetésnek tartom, és meglepődtem, hiszen nem gondoltam, hogy ilyen fiatalon kiérdemelhetem – mondta, majd hozzátette, a díj nemcsak őt ismeri el, hanem az iskolában dolgozó kollégáit is. Bízik abban, hogy a most megkezdett tanév jelenléti oktatásával visszatérhetnek a hangszeres órák személyes meghittségéhez.

További hírek

Olvasnivaló