Ugrás a tartalomra

Elöregedett, sérült fák helyett ültettek újakat

minap.hu
Utoljára módosítva
2021. november 21. vasárnap 09:29
A Kilián-dél lakótelepen 26 facsemetét ültettek el szombaton a közösség tagjai. Ezzel azokat a példányokat pótolták, amelyeket korábban ki kellett vágni, mert elöregedtek vagy megsérültek valamilyen okból.

Mint arról korábban írtunk, egy már megkezdődött zöldítési program folytatása volt a szombati esemény. Az idei akció során 26 facsemetét ültettek el a Könyves Kálmán, a Gagarin, az Iván, a Benedek Elek, és az Irinyi utcákon.

Képgalériánk a faültetésről; Fotók: Juhász Ákos

A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. munkatársai előkészítették a gödröket, és szerszámokkal, humánerőforrással várták a közösség tagjait, hogy együtt tegyenek a városrész környezetéért.

Bartha György, a terület önkormányzati képviselője elmondta, Czifrusz Natália városi főkertész szakmai segítségével választották ki, hogy milyen fajtájú fákat ültessenek el és pontosan hova. „Egy lakótelepen több vezeték fut a földekben, ezeket figyelembe kellett vennünk. Végül korai juharokat, oszlopos juharokat, törökmogyorókat választottunk ki.” – részletezte a képviselő.

Több mint 30 éve él Kilián-délen Kutas Tamás, aki szerint a terület mindig is zöld övezetnek számított. „A fák hozzám hasonlóan kezdenek kiöregedni, és frissíteni kellett őket.” – magyarázta, hogy miért volt szükség az akcióra. Végezetül hozzátette: a lakosoknak és a környezetnek is jó a faültetés, ezért örül neki, hogy segíthetett benne.

További hírek

Olvasnivaló