Ugrás a tartalomra

Esküvői fotózásra csalta ki a gyűrűt

police.hu
Utoljára módosítva
2020. június 25. csütörtök 14:27
Vádat emeltek azzal a fiatalemberrel szemben, aki egy idős miskolci férfit becsapva elkérte tőle aranygyűrűjét, mondván csak kölcsönkéri azt a fia esküvőjére, a fotózásra.

Csalás miatt folytatott büntetőeljárást egy 29 éves helyi férfival szemben a rendőrség. A gyanúsított április 6-án a délelőtti órákban megszólított Miskolc belvárosában egy idős férfit, akinek előadta, hogy régi ismerősök. Az idős úr kicsit hezitált az ismeretségen, de mivel a férfi olyan meggyőző volt, így elhitte, hogy régi ismerősök.

A férfi azt mondta, hogy a gyereke a nap folyamán nősül és megkérte a sértettet, hogy adja kölcsön arany karikagyűrűjét az esküvői fotózásra, amit aznap este a találkozásuk helyszínére visszahoz. A becsapott idős úr azonban hiába várt a helyszínen, a gyűrűjét nem hozta vissza neki „régi” ismerőse.

A rendőrök a feljelentést követően a nyomozás során azonosították, majd gyanúsítottként hallgatták ki a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható fiatalembert, aki részletes beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy a gyűrűt egy belvárosi zálogházba adta be, így a nyomozók lefoglalták, majd visszaadták az ékszert tulajdonosának.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!