Ugrás a tartalomra

Ezekre a kérdésekre válaszolhatunk az alternatív oktatási népszavazáson

minap.hu
Utoljára módosítva
2023. október 04. szerda 09:56
Hamarosan kezdetét veszi Magyarország első, alternatív oktatási népszavazása, ahol hét kérdésben mondhatnak véleményt - már 16 éves kortól - az emberek a magyar oktatás helyzetéről és a legsúlyosabb problémákról.
Az aHang, az Adom Diákmozgalom, a Helyi Civilek Szövetsége és a Padtársak aktivistáinak miskolci akciója. | Fotó: Mocsári László

Ahogy arról korábban lapunk is írt, az aHang és az Egységes Diákfront által szervezett alternatív oktatási népszavazás célja, hogy az emberek megmutassák - hiába lehetetlenítették el az összes oktatással kapcsolatos népszavazási kérdést - azonnali, átfogó oktatási reformra van szükség, ezzel kapcsolatban pedig igenis véleményt akarnak mondani.

A referendum során hét kérdésben lehet majd igennel vagy nemmel szavazni. A hét kérdés a magyar oktatási rendszert érintő hét legfontosabb, legégetőbb problémát jeleníti meg, köztük olyanokat, mint a pedagógushiány, a tanszabadság vagy éppen a sztrájkjog és az oktatási minisztérium kérdésköre. A kérdéseket az aHang és az Egységes Diákfront több szakértővel és szakmai szervezettel közösen véglegesítette.

Magyarország első, alternatív oktatási népszavazásán az alábbi hét kérdésben lehet majd szavazni:

•    Gazdagabb, boldogabb, sikeresebb jövőt minden gyereknek! „Egyetért-e Ön azzal, hogy a magyar kormány alakítson ki olyan kereteket, amely minden gyermek számára biztosítja a modern, esélyteremtő oktatást?”
•    Le a bosszútörvénnyel! „Egyetért-e Ön azzal, hogy széles körű egyeztetés után alkossanak az oktatásban dolgozók és a gyermekek érdekeit szolgáló szabályozást a státusztörvény helyett?”
•    Igazságos, szakértő kormányzást! „Egyetért-e Ön azzal, hogy az oktatásnak legyen súlya a kormányzati politikában, a magyar kormány állítson fel az oktatás teljes egészéért illetékes, felelős és önálló oktatási minisztériumot?”
•    Tisztességes megélhetést! „Egyetért-e Ön azzal, hogy a magyar kormány adjon azonnali minimum 50%-os béremelést a pedagógusoknak a pedagógushiány növekedésének megfékezése érdekében?”
•    A sztrájk alapjog! „Egyetért-e Ön azzal, hogy állítsák vissza a pedagógusok valódi sztrájkjogát?”
•    Demokráciát! „Egyetért-e Ön azzal, hogy az óvoda és az iskola közösségének legyen valós beleszólása az igazgató kiválasztásába?”
•    Pintér takarodj, vidd az összes haverod! „Egyetért-e Ön azzal, hogy Pintér Sándor rendőrminiszter nem alkalmas a köznevelésért felelős miniszteri tisztségre?”

A szavazás október 23-án indul, az aHang és az Egységes Diákfront törekszik arra, hogy a lehető legtöbb helyen lehessen majd személyesen is szavazni. Nemcsak személyesen, hanem online is le lehet adni majd a szavazatokat. Ehhez pedig már elindult a népszavazási kampány hivatalos oldalán, a 7IGEN.hu-n az előregisztráció. Az első 20 ezer előzetesen regisztrálónak az aHang néhány plusz lehetőséget is biztosít:

•    Az előzetesen regisztrálók tudják először tesztelni az online szavazási rendszert.
•    Az előzetesen regisztrálók online már október 20-tól szavazhatnak.
•    Emellett egy kisebb ajándékkal, oklevéllel is szeretnék meghálálni a szervezők a bizalmat és a részvételt.

Az aHang és az Egységes Diákfront továbbra is várja azokat a lelkes és tenni akaró állampolgárokat, akik segítenek az alternatív népszavazás megszervezésében és koordinációjában.

Aktivistának IDE kattintva lehet jelentkezni. A két szervezet közösségi finanszírozásból és mikroadományokból valósítja meg a 7IGEN-es népszavazást. Az alternatív referendumot szintén a 7IGEN.hu oldalon lehet támogatni.

További hírek

Programok

Jelenleg nincsenek programok!