Így volt ez Miskolcon is, amikor a város lakói 1917-ben másodszor választották öt évre polgármesterükké Szentpáli Istvánt, azt a kivételes tehetségű vezetőt, aki beteljesítette a miskolciak régi vágyát és elérte, hogy az országgyűlés megszavazza azt az előterjesztést, amely a várost törvényhatósági joggal ruházta fel.

Persze akkor, a század első évtizedében békeidő volt, most pedig másodszori megválasztása idején egy elveszített háború és annak következményeitől lelkében sebzett országban, városban kellett újrafogalmazni a jövőt.

Trianon a miskolciaknak azt jelentette, hogy minden ötödik család hozzátartozói a határon kívülre kerültek. Azzal, hogy a felvidék igazgatási, gazdasági és szellemi központját, Kassát elcsatolták az országtól, egyik napról a másikra Miskolcnak kellett ezt a feladatot ellátnia, amire a város nem volt, nem is lehetett felkészülve. Szentpáli, aki országgyűlési képviselő is volt, városvezetői sikerei révén elérte, hogy Miskolc hamarosan a közfigyelem középpontjába kerüljön. Rendszeresen fordultak meg a városban a politikai és kulturális élet meghatározó szereplői is.

Így történt 1921. június ötödikén, amikor valamennyi újság beszámolt a Miskolcon rendezett országos kultúrünnepről. A Pesti Hirlap az alábbi cikkben méltatta az eseményt:
„Vasárnap érkezett Miskolcra József főherceg, hogy részt vegyen a miskolci országos kultúrünnepélyen. A pályaudvaron történt ünnepélyes fogadtatás után a főherceg és a vele érkezett vendégek a városba hajtattak. Délelőtt 11 órakor kezdődött az Avason az ünnepély Zsóry György alispán üdvözölte Pekár Gyula államtitkárt, mint a kultusz-kormány kiküldöttjét.  Majd Pekár Gyula tartott nagyhatású megnyitó beszédet, amelyben aposztrofálta, az öreg ormot, az Avast, a századok tanúját, aki látta még Bors vezért, majd így folytatta: Itt, ma, mi Bors földjén sorozást tartunk. A gazdag Bors földjén sírok nyílnak, szellemek bontakoznak ki, vezérszellemek. Tízen vannak, tízen jelentkeznek: messzi turáni hittel: Szepessy András, gróf Gvadányi József, a mélázó Lévay József, hegedűs Reményi Ede, tudós Tárkányi Béla, dalos Tóth Endre, elmés Vadnay Károly, kotúrnusos Latabár Endre, turáni bölcs Hermann Ottó, és végül a magyar Thália legendás asszonya, édesszavú, bűbájos Déryné ifiasszony. A beszédet követően került sor az emlékfák elültetésére nagyszámú közönség és tanuló ifjúság jelenlétében. József főherceg beszéde után, amellyel a Szepessy emlékfát ültette el, Hubay Jenő hegedűművész tartott emlékbeszédet a Reményi Ede emlékére ültetett fánál. Majd Tóth Endre fájánál Zsolt Nándor, Gvadányi fájánál Csiszár Elemér, Lévay József fájánál Ferenczy Zoltán, Tárkányi Béla fájánál Turi Béla, Vadnay Károly fájánál Ferenczy Ferenc, Déryné fájánál S. Fáy Szeréna, végül Latabár fájánál Szentpáli István polgármester és S.Fáy Szeréna mondottak beszédet.”