Ugrás a tartalomra

Fejbe rúgta, mert nem állt el az útjából

minap.hu
Utoljára módosítva
2021. január 21. csütörtök 11:19
A Mezőkövesdi Járási Ügyészség garázdaság vétsége és más bűncselekmény miatt vádat emelt egy 36 éves férfival szemben.

A vádirat szerint, a férfi 2020. augusztus 26-án délután, egy Mezőkövesdhez közeli községben lévő dohánybolt előtti járdán haladt kerékpárral. Mikor észlelte, hogy a dohányboltnál beszélgető fiatalok az útjában állnak, odaszólt nekik, hogy menjenek arrébb. Erre a társaságban lévő egyik kiskorú személy visszaszólt a vádlottnak, hogy ő is leszállhatna a kerékpárról, hogy elférjenek egymás mellett.

A vádlott ekkor kikerülte a beszélgető csoportot, leszállt a biciklijéről és visszament a fiatalokhoz. A vádlott a neki visszaszóló fiatal fiút fejbe rúgta és közölte vele, hogy most legalább megtanulta, hogy nem lehet az útjába állni.

A bántalmazás következtében a sértett nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett és könnyű testi sértés vétsége miatt magánindítványt terjesztett elő a vádlottal szemben.

A vádlott kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartása alkalmas volt arra, hogy az azt észlelőkben megbotránkozást és riadalmat keltsen.

A járási ügyészség a férfit garázdaság és könnyű testi sértés vétségével vádolja és vele szemben tárgyalás mellőzésével, büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárásban közérdekű munka és pénzbüntetés kiszabására tett indítványt a Mezőkövesdi Járásbíróságnak.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!