Ugrás a tartalomra

Fél évszázada biztosítanak családot az időseknek

minap.hu
Utoljára módosítva
2021. október 25. hétfő 14:59
Fennállásának ötvenedik évfordulóját ünnepelte az Őszi Napsugár Otthon dolgozói és ellátotti közössége hétfő délelőtt. Az intézmény több mint négyszáz férőhelyes, amit rendszerint ki is használnak.
Fotó: Horváth Csongor

Ünnepi beszédésben Veres Pál kiemelte, az önkormányatnak alapfeladatai közé tartozik az idősek ellátása. – Igyekszünk megtenni mindent városunk szépkorú lakosaiért. Jól tudjuk, hogy az infrastrukturális feltételek nem ideálisak, és igyekszünk az elkövetkező időszakban is mindent megtenni annak érdekében, hogy javítsunk ezen, nemcsak itt, hanem egyéb idősellátási intézményünkön is – mondta a polgármester, aki hozzátette, jelen alkalom megfelelő arra, hogy a szociális szférában dolgozókra irányítsa a figyelmet. – A szépkorúak támogatását szolgálja a Salkaházi Sára Miskolc Program, ami fejenként tizenkétezer forintot nyújt számos kikapcsolódási lehetőség mellett. 

Veres Pál elmondta, az ötvenéves Őszi Napsugár Otthon nyugodt környezetet és megfelelő gondoskodást teremt lakói számára. – A róluk való gondoskodás nemcsak kötelesség, hanem a megbecsülés kifejezése is. Az otthon az öt évtizede alatt rengeteget változott, igyekezett felnőni a felmerülő igényekhez – zárta sorait a polgármester. 

Gúr Péter Attila elmondta, ez az ország egyik legnagyobb idősellátó otthona. – Több mint négyszáz férőhelyes bentlakásos intézmény, ahol csaknem százhetven dolgozó, főleg szociális gondozók és ápolók látják el a mintegy négyszáz lakót. 1971-ben kezdte meg működését, egyetlen olyan szépkorú van, aki ötven éve itt él, Margitka néni – mondta az otthont üzemeltető Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény igazgatója. – Ötven év egy ember életében jelentős időszak, ennyi idő alatt kiteljesedik az életünk. A születésnapokon pedig eszünkbe jutnak olyan jó és rossz emlékeink, amik hatással voltak ránk – mondta, majd megköszönte munkatársai megfeszített munkáját, különös tekintettel az utóbbi időszakra visszatekintve. 

A házat Gecse Attila református lelkész áldotta meg. – Több mint húsz éve járo ebbe az otthonba. Idejövet visszagondoltam azokra a lakókra, vezetőkre, hétköznapi és ünnepi pillanatokra, amik ez alatt az idő alatt voltak. Sok lakót eltemettünk, de esküvőre is került sor. Beszélgettem olyanokkal, akik átélték a II. világháborút, az '50-es és a '60-as éveket. Az itt dolgozók pedig szívvel-lélekkel tevékenykednek, hogy családra, otthonra találhassanak az ellátottak. 

Homoki Sándorné Terike néni már nyolc éve él az intézményben. Azt mondja, nagyon jól érzi magát. Róla és mindennapjairól hosszabban itt olvashatnak.

Az ünnepi műsorban fotósorozattal idézték fel az elmúlt fél évszázadot, de felléptek a Ködmön Formációs Táncegyüttes fiatal növendékei és tangóharmonikával kísérve a Boldosasszony Papucsa Nótakör szépkorúi is.

További hírek

Olvasnivaló