Ugrás a tartalomra

Felavatták a zsidó imaházat és turisztikai központot

minap.hu
Utoljára módosítva
2020. december 11. péntek 14:04
A miskolci zsinagóga közvetlen szomszédságában lévő U-alakú épületet újították fel ebben az évben, hogy múzeum, konyha és zarándokszállás is legyen az imaház mellett. Markovics Zsolt főrabbi a mezüze felhelyezésén túl meggyújtotta a Hanuka első gyertyáját.
Képgaléria! Fotó: Végh Csaba

Egy magyarországi zarándokútvonal mentén újítottak fel több intézményt is. Miskolc mellett Sátoraljaújhely, Nagykálló, Nyírtass és Makó szerepelt az 1,4 milliárd forintos, EU-s forrásból megvalósuló beruházásban. A megyeszékhelyen többek között egy korszerű kiállítástechnikai eszközökkel felszerelt látogatóközpontot, valamint egy huszonöt fő fogadására alkalmas zarándokszállást alakítottak ki.

Heisler András, a MAZSIHISZ elnöke köszöntötte az ünneplőket. Elmondta, olyan hosszú távon is fenntartható idegenforgalmi szolgáltatások létrehozása volt a cél, amelyek megőrzik és bemutatják az észak-keleti régió zsidóságának háború előtti kulturális, vallási és történelmi örökségét.

– A miskolci épületet sok célra lehet majd felhasználni: oktatásra, zarándok turisták fogadására és közösségi rendezvényekre egyaránt. Fontosnak tartom, hogy a helyi közösség a tradícióit és értékeit be tudja mutatni például iskolásoknak. Miskolcot sok ortodox zsidó zarándokútja érinti, ugyanis Amerikában nagyon sok közösség rendelkezik magyar eredettel, ők erősen kötődnek ehhez a területhez különleges temetőik és csodarabbik sírjai miatt – mondta.

A pályázók szándéka az volt, hogy a szolgáltatások kialakítása és üzemeltetése növelje a környék idegenforgalmát, munkahelyet biztosítson az itt élők számára, tehát hozzájáruljon a térség társadalmi és gazdasági fejlődéséhez. Veres Pál polgármester elmondta, Miskolc mindig sokszínű város volt a történelem folyamán.

– Meghatározó zsidó közösség volt itt mindig. A látogatóközpont átadása mérföldkő. Nemcsak a zsidó vallású embereknek, hanem bármely érdeklődőnek szól majd, mert fontos, hogy mindenki megismerhesse a zsidó kultúra örökségét. Tavasszal talán már meg is nyithat, ha enyhül a járványhelyzet az országban – mondta a polgármester.

A zsidó hagyományoknak megfelelően egy úgynevezett mezüzét helyezett fel az ajtófélfára Markovics Zsolt főrabbi, majd meggyújtotta a Hanuka ünnep első napi gyertyáját.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!