Ugrás a tartalomra

„Fújhat szél, eshet hó, én mindig itt vagyok” – Vasárnap DVTK-Ferencváros meccs

minap.hu
Utoljára módosítva
2019. december 12. csütörtök 15:00
Legutóbb a 2014/2015-ös és a 2017/2018-as bajnokságban sikerült hazai pályán legyőzni az FTC-t – a most vasárnapi meccs lehet a következő a sorban. December 15-én, 18 órakor kezdődik a DVTK-Ferencváros meccs, mellyel kapcsolatban Világi Péterrel, a DVTK kommunikációs és marketing igazgatójával beszélgettünk.
Forrás: Szabó Krisztián/DVTK

– Először is szeretném megköszönni a szurkolóinknak, hogy Mezőkövesden is miskolci hangulatot teremtettek, és szinte biztos vagyok benne, hogy a hétvégén a Ferencváros elleni mérkőzésen még többen leszünk – emelte ki Világi Péter. A kommunikációs és marketing igazgató tudatta: csütörtök reggeli adatok szerint eddig több mint 6 ezer jegy kelt el.

Óriási hagyományai vannak a Ferencváros elleni derbiknek. A mérkőzésre kísérőikkel együtt eddig több mint 500 általános és középiskolás diák jelezte részvételi szándékát. Ők mindannyian a DVTK vendégeként tekinthetik meg a találkozót – mondta el.

„Nagyon fontosnak tartjuk, hogy minél több fiatal jusson ki a mérkőzéseinkre, ugyanis ha valaki kijön a stadionba, biztos, hogy beleszeret abba a hangulatba, amit a miskolci szurkolók teremtenek.”

Mint ismert, a DVTK - FTC mérkőzés kiemelt biztonsági besorolású, ezért a belépők a meccsjegy.mlsz.hu oldalon kizárólag klubkártya birtokában vásárolhatóak meg. Személyes jegyvásárláshoz nem kötelező a klubkártya. – Javaslom mindenkinek, hogy ne hagyja a jegyvásárlást vasárnapra, a meccs előtti percekre. Ugyan nyitva lesz az összes pénztárunk, de biztos, hogy akkor is sokat kell majd sorban állni – hívta fel a szurkolók figyelmét Világi Péter. A DVTK Shopban csütörtökön és pénteken 12 és 18, szombaton pedig 10 és 16 óra között várják a szurkolókat. A találkozó napján 8 órakor nyitnak a DVTK Stadion pénztárai.

– Azért is érdemes kijönni, mert rengeteg meglepetéssel készülnek a szurkolók: eddig még nem látott dolgok történnek majd a stadionban a Ferencváros elleni mérkőzést megelőzően. Olyan élményben lesz része minden kilátogatónak, amire sokáig emlékezni fog majd – hangoztatta.

„Nagyon bízunk a csapatban, hiszen az elmúlt hat mérkőzésből négyet megnyertek. Az előző héten a Mezőkövesdet sikerült idegenben legyőznünk 1-0-ra, szóval minden adott ahhoz, hogy egy nagyon jó eredményt érjünk el az éllovas Ferencvárossal szemben.”

Mint mondta, már a Mezőkövesd elleni mérkőzésen visszatért Feczkó Tamás és Mirko Ivanovski, lejárt az eltiltásuk. – Márkvárt Dávid játéka kérdéses még, ő az egyik legjobb játékosunk, magyar válogatott labdarúgó. Bízom benne, hogy bárkit küld Feczkó Tamás a pályára, a fiúk meghalnak majd azért, hogy diósgyőri siker szülessen – mondta.

Végül kiemelte: a DVTK szurkolói tábora előtt minden megtörténhet. – Benne van az indulónkban is, „fújhat szél, eshet hó, én mindig itt vagyok”. Nem tudom, milyen lesz az idő, de hogy befűtünk a Fradinak, abban biztos vagyok – emelte ki a kommunikációs és marketing igazgató.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!