Ugrás a tartalomra

Gázfegyverrel űzte el a túlerőt

minap.hu
Utoljára módosítva
2021. május 18. kedd 08:50
Az Encsi Járási Ügyészség vádat emelt négy férfi ellen csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt.

A vádirat szerint a vádlottak 2019. június hónap elején a délutáni órákban gépjárművel megérkeztek egy encsi vendéglátóhely előtti parkolóba, ahol a sértett férfi egy barátjával italozott. Ahogy kiszálltak az autóból, azonnal a sértett irányába indultak, egyikük kezében egy bozótvágószerű eszköz volt, míg a másik vádlottnál vascső.

Szóváltás alakult ki közöttük, amely közben a vádlottak az eszközökkel megpróbálták megütni a sértettet, egyiküknek sikerült, az ütés a sértett mellkasát érte, amitől földre esett, de rögtön felállt és menekülőre fogta, beszaladt a közeli presszóba, és a rácsos üvegezett bejárati ajtót magára zárta.

Támadói viszont követték, mindannyian a bejárathoz mentek, egyikük fakaróval, másik vascsővel ütötte az ajtót, míg további két vádlott puszta kézzel rángatta.

A sértett ijedtében, illetőleg azért, hogy támadóit meghátrálásra kényszerítse, elővette a gázriasztó fegyverét és elsütötte. A vádlottak erre felhagytak cselekményükkel, a presszó dolgozója pedig kihívta a rendőröket.

A sértett a cselekmény következtében 8 napon belül gyógyuló horzsolásos sérülést szenvedett el, de nem terjesztett elő magánindítványt.

Az ügyészség a vádlottakkal szemben, akik közül kettő büntetlen, kettő pedig büntetett előéletű – büntetővégzésben – tárgyalás mellőzésével közérdekű munka büntetést indítványozott.

További hírek

Olvasnivaló