Ugrás a tartalomra

Görkorival, rollerrel, és biciklivel indultak ma suliba a miskolci diákok

Miskolc Tv/minap.hu
Utoljára módosítva
2019. szeptember 18. szerda 06:37
A „Tekerj a suliba” kampányt másodszor szervezte meg a Kerékpáros Miskolc Egyesület a Mobilitási Hét alkalmával. Összesen öt diósgyőri általános iskola vett részt a programban, mellyel a diákokat mozgásra és környezetük megóvására ösztönzik. Több száz görkoris, rolleres és biciklis gyerek vette birtokba a Diósgyőri stadion előtti placcot, kedden reggel, hogy közösen megreggelizzenek, majd iskolatársaival együtt visszainduljanak a suliba.
Juhász Ákos képgalériája!

Hatalmas lendülettel futottak be a gyerekek a DVTK stadionhoz korán reggel. A több száz diósgyőri általános iskolás egyszerre indult el, hogy a városrészen keresztül biciklivel, rollerrel, vagy görkorival jusson el a suliig.

A tanárok osztották a jól megérdemelt frissítőt a diákoknak. A szervezők egy közös reggelit is szerveztek a stadionhoz. A reggeli után a diákok rendőri felvezetéssel indultak vissza az iskolájukba. Idén összesen öt diósgyőri általános iskola vett részt a kampányban.

Kunhalmi Zoltán, az Kerékpáros Miskolc Egyesület elnöke úgy fogalmazott a Miskolc Televízió érdeklődésére: csúcsidőben, amikor jönnek a gyerekek, rengeteg a parkolási igény. – Mondhatjuk, majdhogynem az egyik szülő gázolja el a másik gyereket, nagy a tumultus. Ezen azzal lehetne leginkább segíteni, ha nem ilyen hatalmas helyet elfoglaló autókkal vinnék a gyerekeket iskolába.

A „Tekerj a suliba" kampány egész héten tart –, ha a gyerekek minden nap így érkeznek az iskolába, a hét végén jutalmat kapnak.

A rendezvényt a Kerékpáros Miskolc Egyesület szervezte meg a Mobilitási Hét kapcsán. Tavaly több mint 700 gyerek vett részt a rendezvényen, melynek célja a diákok környezettudatos közlekedésre nevelése.

További hírek

Olvasnivaló