Ugrás a tartalomra

Gőzerővel készülnek a rajtra

Miskolc Televízió/minap.hu
Utoljára módosítva
2019. július 19. péntek 09:33
Saját edzőközpontjában készül az NB I közelgő rajtjára a DVTK labdarúgócsapata.

Június 20-án kezdte meg felkészülését a 2019-20-as bajnoki szezonra a DVTK labdarúgócsapata. A miskolci piros-fehérek fegyelmezett, pörgős tréningjei mellett már hat felkészülési találkozón is szerepeltek. Bár ezen mérkőzések célja elsősorban a taktika gyakorlása, de az sem elhanyagolható tényező, hogy egyre javuló játékot és gólokat láthatott a publikum.

– Természetesen mindig vannak javítandó dolgok, a Kisvárda elleni mérkőzésen is voltak olyan hibák, amiket már most, ezen a héten ki fogunk javítani – árulta el Márkvárt Dávid. – Ezeket megbeszéltük az öltözőben. De szerintem nagyon pozitív volt a mérkőzés, ahogy a korábbi is. Nagyon jól zártuk az előző hetet, hiszen a kemény edzések mellett két mérkőzést is tudtunk nyerni.

Bacsa Patrik az MTK elleni felkészülési mérkőzésen

Az elmúlt szezonban is az egyik legjobb diósgyőri teljesítményt nyújtó középpályás szerint erre a teljesítményre már lehet építeni, csak ugyanezt a munkát, hozzáállást kell folytatni a Kispest elleni bajnoki rajtig hátralévő három hétben. Ehhez az is kellett, hogy – úgy tűnik – jól sikerültek az igazolások, az újak beilleszkedése, ennek köszönhetően egyre javuló képet mutat a csapat játéka.

– Az elején arra volt szükségük az érkezőknek, hogy egy kis időt adjunk nekik, hogy alkalmazkodni tudjanak a stílusunkhoz, az új társakhoz – mondta Fernando Fernández vezetőedző. – Úgy látom azonban, hogy jó úton halad a beilleszkedésük, érzésem szerint már készek arra, hogy bajnoki mérkőzéseket tudjanak játszani. Az öt edzőmérkőzésünkön elért eredmény kevésbé, az azokon mutatott játék már annál fontosabb tényező számomra. Ennek az időszaknak a taktikai és az erőnléti fejlesztésről kell szólnia, és ezen az úton szépen halad a csapat.

Az edzések mellett további mérkőzéseket játszik még a bajnoki rajt előtt a Diósgyőr: július 17-én az MTK otthonában egygólos vereséget szenvedett a csapat, ma az Újpestet fogadja, 27-én pedig a Budafok érkezik majd Miskolcra.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!