Ugrás a tartalomra

A gyermek- és lakásotthonban élő gyermekeket támogatta a zip’s brewhouse

Miskolc TV / minap.hu
Utoljára módosítva
2019. augusztus 23. péntek 15:09
A miskolci étterem egy hónapja indította el programját, amelyben a vendéglátós szakmát is népszerűsítik. A kezdeményezés hamarosan országos méretűvé válik.

Prémium kategóriás autóval érkeztek a fiatalok az étterembe. A miskolci autómárka már ötödik alkalommal szállította ide ingyen a gyermek- és lakásotthonokban élő diákokat.

Balogh József, a Mercedes-Benz Miskolc ügyvezetője elmondta, ebben az autóban luxuskörülmények között utazhattak. – Nemcsak azokra szeretnénk gondolni, akik megengedhetnek maguknak akár egy ilyen autót, vagy egy olcsóbbat, hanem azokra is, akik remélhetőleg majd egyszer eljutnak oda, hogy megengedhetnek maguknak egy ilyen járművet.

A jövőben a vendéglátó képző intézmények jelentkezését is várják, hogy legyen a programnak utógondozása.

Halász Norbert, a zip’s brewhouse cégvezetője elmondta, a program országos méretűvé duzzad majd. – Ebben segít Ruprecht László séf, a Stílusos Vidéki Éttermiség elnöke, aki most nem tudott itt lenni egyéb elfoglaltsága miatt. A tizenhét legjobb stílusos étterem szintén a programhoz csatlakozik.

Az étteremben tapasztalt élmény akár felkeltheti a fiatalok érdeklődését a vendéglátós szakma iránt. A munkahelyi körülmények és a családias légkör is vonzó lehet ezeknek a diákoknak.

Gáspár Rezsőné, a B.-A.-Z. Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat Aranyhíd Gyermekotthonának szakmai vezetője visszaemlékezett, a gyerekek nagyon-nagyon várták a programot és minden alkalommal nagyon készülnek, hogy részt vehessenek az itteni ebéden. – Nagyon kedvesen fogadják őket minden alkalommal, bemutatják az éttermet, megmutatják, hogy milyen lehetőségek nyílnak számukra abban az esetben, hogyha úgy döntenek, hogy a vendéglátást választják szakirányként.

A pályaválasztást segítő programba folyamatosan csaknem száz hátrányos helyzetű gyermek kapcsolódik be.

További hírek

Olvasnivaló