Ugrás a tartalomra

Ha óvatosan is, de újra a régi advent lesz Miskolcon

minap.hu
Utoljára módosítva
2021. november 26. péntek 10:42
Változatos programokkal készül Miskolc az idei karácsonyra. Bízva abban, hogy a járványügyi helyzet alakulása és a kormányzati védelmi intézkedések lehetővé teszik a közös ünneplést, Miskolc városi intézményei, kulturális szereplői összefogtak: együtt találták ki, hogyan is ünnepelhetne a város, a miskolciak és az idelátogatók.
Fotók és videó: Parai Roland

A tavalyi járványhelyzet arra kényszerített mindenkit, hogy másképp ünnepeljen. Az idén azonban úgy tűnik, lesz mód az advent megélésére, még akkor is, ha a járványügyi szabályokat szigorúan be kell tartanunk, egymásért, magunkért. Miskolc városa segít abban, hogy visszatérjen a karácsonyi hangulat a városba, hogy a miskolciak mindenhol érezzék, igazi ünnep van – áll az önkormányzat közleményében. 

A városi programok november 26-án, pénteken 16:30-kor nyitófelvonulással indulnak. Az ünnepi menet a Miskolci Nemzeti Színháztól sétál át a Szent István térre, ahol Veres Pál polgármester kapcsolja majd fel az adventi várakozást jelképező ünnepi fényeket.

Idén is jár majd az adventi villamos, koncertek várják a közönséget, és kórusok foglalják dalba a karácsony örömét. Az ünnep közeledtével pedig újra felhangzik a Csendes éj, amelyet kilenc nyelven, kórussal adnak elő miskolci művészek.

Lesz ajándékgyűjtés nehéz sorsú gyermekeknek, de az állatmenhelyeknek is gyűjtenek a különböző jótékonysági szervezetek és a város.

Míg tavaly csak online térben lehetett adventi vásár, az idén a valóságban is megtekinthetjük az árusok portékáit a Szent István téren. De különböző programok, koncertek is színesítik az ünnepi forgatagot, bábelőadások csábítanak mesés kalandokra, színművészek idézik meg az advent szellemét, és ünnepi fénybe öltözik a miskolci városháza is.

Hagyományosan idén is Miskolcé lesz az ország legnagyobb szimbolikus karácsonyfája, hiszen fénybe öltözik a város jelképe, az Avasi kilátó.

– Sajnos azonban a járvány terjedése egyelőre nem látszik lassulni, éppen ezért különösen fontos, hogy az ünnepek ideje alatt is mindenki tartsa be az érvényben lévő járványügyi szabályozást – kéri a városvezetés közleményében, hozzátéve, mindenki viseljen maszkot, ha lehetősége van rá, továbbá tartsa be az ajánlott védőtávolságot, gyakran mosson kezet és használjon kézfertőtlenítőt, és lehetőleg kérje az elérhető védőoltások valamelyikét.
 
/A részletes miskolci adventi programok a www.advent.miskolc.hu honlapon érhetők el./

További hírek

Olvasnivaló

Programok

-
Miskolc és környéke