Ugrás a tartalomra

Harmincadik születésnapi koncertjét pótolja a Miskolc Dixieland Band 

Bájer Máté
Utoljára módosítva
2021. június 30. szerda 13:31
Június 30-án egy különleges, ünnepi összeállítással áll színpadra az együttes Miskolcon, a Szent István téren. A koncertet este héttől a minap.hu Facebook-oldalán élőben közvetítjük.
Fotók: Beregi László

Egy bizonyos kor után – többnyire hiúságból – sokan nem tartják nyilván az éveik múlását, és megállnak egy nekik tetsző számnál. Kicsit hasonló a Miskolc Dixieland Band története is: 31 éve alakult az együttes, mégis most ünneplik a fennállásuk 30. esztendejét. Az ok azonban itt nem a kevélység: az utolsó pontokig leszervezett, 2020 októberére tervezett jubileumi előadás a koronavírus miatt maradt el, és most nyílt csak alkalom a pótlására. A tervek szerint a számolással sem álnak meg: az együttes folytatja tovább a munkát.

- Gondolkoztunk, hogyan lehetne az utóbbi évet a szigorítások mellett is hasznosan tölteni – vezette fel az eseménnyel kapcsolatos gondolatait Balla Miklós kalrinétos, a zenekar vezetője. - Ezért találtuk ki, hogy karantén videókat készítünk, így nyújtva némiképp pótlást a közönségünk számára. A Raktárplusz koncertek keretében is sikerült egy nagyszerű kfelvételt készíteni a Budapest Jazz Clubban.

Az, hogy a tavaly októberre esedékes ünnepi koncert elmaradt, rosszul érintette az együttest.
- Arra ösztökélt minket, hogy az idei évben, amikor lehetségessé válik, még jobban felkészülve álljunk majd színpadra. Ezért is nagyon várjuk a június 30-i fellépést, végre a megszokott formában találkozhatunk a közönségünkkel, ez pedig nagyon izgatottá tesz minket.
A 19 órakor kezdődő, két részre tagolt koncerten az együttes 30 évének dalaiból hangzik majd el 25 darab.
 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!