Ugrás a tartalomra

„...hogy a világ holnap jobb hely legyen”

Muntyán Bernadett
Utoljára módosítva
2019. május 21. kedd 13:23
Bereti Gábor számára az írás az önkifejezés eszköze, amelynek segítségével megfogalmazhatja a világról alkotott elképzeléseit, s amellyel közölheti környezetével, hogy jó úton jár-e, vagy más irányt kellene vennie. Eddigi munkássága és irodalmi tevékenysége révén érdemes a Szabó Lőrinc irodalmi díjra.
Fotó: Mocsári László

Bereti Gábor 1948-ban született Miskolcon. Kisebb-nagyobb megszakításoktól eltekintve azóta is itt él. Nyíregyházán könyvtáros-népművelő szakon végzett. Aktív évei zömét könyvtárakban töltötte, az irodalom és a humán tudományok inspiráló légkörében. 

– Érettségi után a környezetem hatására megpróbálkoztam az írással. Kíváncsi voltam, mit tudnék kifejezni mindabból, amit érzek, amit gondolok – idézi fel a kezdeteket. „Az írás számomra az önkifejezést, az identitást jelenti, amiben megfogalmazhatom a világról alkotott elképzeléseimet, amivel közölhetem a környezetemmel, hogy jó úton jár-e, vagy más irányt kéne vennie.”

Véleménye szerint a költészet az elmúlt évtizedben nélkülözi a közéletiséget, inkább az irónia felé hajlik. – Én pedig inkább a hagyományos, lírai kifejezést választom, és ezt próbálom ma is gyakorolni. Tehát a világra való nyitottságot, a vele való azonosulást és az arra való igényt igyekszem kifejezni az írásaimmal, hogy a világ holnap jobb hely legyen, mint ma – mondja Bereti Gábor, aki egyben a Magyar Írószövetség tagja is. Esztétikai értékének legfőbb mércéje líraisága, a nyelvhasználatban kifejeződő erő. Minden tekintetben a sokszínűség, a változatosság híve. 

– Számomra fontos, hogy Miskolc milyen közeg, mivel itt otthon érzem magam, ezért a gondolataim is innen indulnak és ide érkeznek vissza. Az elmúlt 70 évben rengeteget fejlődött és változott a város – ez a gondolatok megfogalmazáshoz jó forrás. 

Az irodalmi nyilvánosság számára első írása, amely egy vers volt, 1970 augusztusában jelent meg Miskolcon, a „Napjaink” című irodalmi és kulturális folyóiratban. Ekkortól hosszabb-rövidebb időközönként rendszeresen publikál. 

Foglalkozásából adódóan – csaknem negyven éven át könyvtárosként dolgozott – a szellem világával, az irodalommal folyamatos volt a kapcsolata. A ’90-es évek második felétől kezdődően publikációi sokasodni kezdtek, mígnem 2000-ben a Felsőmagyarország Kiadónál „Egy szerep előélete” címmel megjelent az első kötete is.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!