Ugrás a tartalomra

Indul a családvédelmi akcióterv

minap.hu
Utoljára módosítva
2019. június 19. szerda 09:04
Óriási az érdeklődés a kormány családtámogatási programja iránt. Négy év alatt huszonnyolcezernél is több gyermek születhet csak Borsod-Abaúj-Zemplén megyében – erről beszélt Novák Katalin a miskolci Kormányhivatalban. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára azt mondta: fontos, hogy a kormányablakok munkatársai felkészülten tudják fogadni az igénylőket.
Fotók: Végh Csaba

Két év alatt csaknem hatezer családnak segített a kormány családtámogatási programja Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. 2022-ig pedig újabb nyolcezer-nyolcezerötszáz családot tudnak támogatni. A babaváró támogatásnak köszönhetően három év alatt akár 28 ezernél is több gyermek születhet a megyében – mondta Novák Katalin.

A személyi jövedelemadó mentességgel a négy vagy annál több gyermeket nevelő édesanyák élhetnek. Borsodban ez csaknem 12 ezer anyukának jelent segítséget. Az autóvásárlási kedvezménnyel pedig 15 ezer nagycsalád élhet a megyében. A falusi csok segítségével a megye 358 településéből 329 községben tudnak lakást vásárolni a családok – tette hozzá az családpolitikáért felelős államtitkár.

A kormány öt százalékos gazdasági növekedésre számít. Ebből fedeznék a július 1-én induló családvédelmi akcióterv programjainak költségét. – Ez teszi lehetővé, hogy megvalósíthassuk az újonnan induló programokat, és hogy a jövő évi költségvetésben pedig több mint 2200 milliárd forintot szánjunk családtámogatásra – jelentette ki Novák Katalin. 

Rendkívül népszerű az otthonteremtési program. A hamarosan induló babaváró támogatás iránt már most nagy az érdeklődés. A hitelelengedés tavaly elindult, de sokan még csak most veszik igénybe, és egyre többen szeretnének kedvezményesen autót vásárolni a nagycsaládosok közül. Ezért is fontos, hogy az ügyintézőket felkészítsék.

– A családtámogatások megfogalmazása Budapesten történik, ugyanakkor ezeket helyben veszik igénybe az emberek. Fontos, hogy rugalmas legyen az ügyintézés a kormányablakoknál, felkészült emberek fogadják az ügyfeleket - mondta az Emmi államtitkára.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Államigazgatási Kollégium ülésén az államtitkár beszélt a szintén a kisgyermekes családokat segítő bölcsőde fejlesztésekről is. Novák Katalin kiemelte: míg 2010-ben harmincnégy bölcsőde működött a megyében, mostanra már 41 van, és 1400 gyermek helyett jelenleg 1900 csöppséget tudnak elhelyezni. A 70 férőhellyel rendelkező öt családi napköziből negyvenöt lett. Ezek csaknem háromszáz gyereknek adnak napközben otthont, és mostanra harminchat mini bölcsődében szintén csaknem háromszáz gyerekkel foglalkoznak. 

A jövőben újabb bölcsődék épülnek. Erre 10 milliárd forintot szán a kormány. Ezer új bölcsődei férőhelyet hoznak létre. Ötszáznál is többet felújítanak. Negyvenhéttel több óvodásnak tudnak majd helyet biztosítani, és valamivel több, mint háromezer-kettőszáz ovis töltheti mindennapjait szebb, felújított környezetben. 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!