Ugrás a tartalomra

Ismét vár minden korosztályt a Nagy Táncválasztó

Kujan István
Utoljára módosítva
2021. szeptember 25. szombat 10:04
Az őszi Nagy Táncválasztó az ország tizenegy városában – köztük Miskolcon – várja az érdeklődőket.

Szeptember 26-án, vasárnap a Táncpedagógusok Országos Szövetsége szervezésében közel hatvan táncpedagógus közreműködésével több mint negyven táncstílus kipróbálására nyílik lehetőség az ország tizenegy városában. Miskolcon, a Művészetek Háza előtti téren, illetve az épületben egy egész napos program során ingyenes táncórákon és táncelőadásokon vehetnek részt az érdeklődők.

A klasszikus balett, a latin táncok és a történelmi társastáncok alapjait is megismerhetjük, a szabadtéri színpadon pedig – a 10 órakor kezdődő megnyitót követően – egész napos táncbemutatók várják a miskolciakat.

Az esemény ingyenes. Érdemes előzetesen regisztrálni a táncórákra, ezt egészen szeptember 25-én, szombat este 10 óráig megtehetjük az esemény honlapján.

Kiegészítő programok is várják Miskolcon az érdeklődőket, Lubinszki Mária sportpszichológus például a tánc, a mozgás fontosságáról tart majd előadást, Nemes Erika pedig az egészséges táplálkozásról oszt hasznos tanácsokat.

A program:

Szabadtéri színpad a Művészetek Háza előtti téren:
10.00 Megnyitó
10.10 Miskolci Majorette Együttes (bemutató)
10.35 Majorette táncóra/botforgatás-technika/Dudás Ágnes
11.10 Miskolc Steelleaders (bemutató)
11.35 Mosoly Országa Kulturális Egyesület
11.40 Miskolci Könyves Kálmán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola a Kaffka Margit Általános és Alapfokú Művészeti Tagiskolája (bemutató)
12.05 Mosoly Országa Kulturális Egyesület
12.10 Foot Fighterz breaktáncbemutató
12.35 Miskolc Sport Rúdfitness és Légtorna Centrum (bemutató)
12.50 4Dance Club interaktív gyermekbemutató

Táncórák a Galérián:
10.00-10.30 Hip hop New Style: Hegedűs Jani
10.35-11.05 Modern, kortárs tánc: Pallai Zsolt
11.10-11.40 Fit-kid: Toronya Alexandra
11.45-12.15 Klasszikus balett: Kocsis Andrea
12.20-12.50 Dance Hall: Grulyó Dóra

Táncórák a színpadon:
10.00-10.30 Hatha jóga: Nagy Judit
10.35- 11.05 Játszunk táncot néptáncóra: Lévai Péter
11.10-11.40 Latin táncok: Garabuczi Zsófi
11.45-12.15 Történelmi társastánc (reneszánsz táncok): Marschalkó Edit

Bemutatók a színpadon:
12.20-12.40 Lubinszki Mária sportpszichológus előadása
12.40-13.00 Beszélgetés az egészséges táplálkozás fontosságáról a sportban: Nemes Erika Skinny Juice
13.00 Limited Dance Academy (bemutató)
13.20 Bartók Béla Zene és Táncművészeti Szakgimnázium (bemutató)
13.35 Grand Dance Tánc-és Mozgásstúdió (bemutató)
13.55 eLTE Best Dance Company (bemutató)
14.15 Miskolc Revitál Táncsport Egyesület (bemutató)
14.35 4Dance Club (bemutató)
14.55 Harc- és Táncművészet Sportegyesület (bemutató)
15.10 Diósgyőri Jazz Tánc Klub (bemutató)
15.30 Ködmön Formációs Táncegyüttes (bemutató)
15.50 SzinvaArt Társulat (bemutató).

További hírek

Olvasnivaló