Ugrás a tartalomra

Jakab Péter: a Jobbik ismét beterjeszti bérfelzárkóztatási javaslatát

mti.hu
Utoljára módosítva
2020. június 20. szombat 11:55
Ismét beterjeszti a leszakadó vidékeken bérfelzárkóztatást kezdeményező országgyűlési határozati javaslatát a Jobbik - jelentette be szombati online sajtótájékoztatóján Jakab Péter, az ellenzéki párt elnöke, frakcióvezetője.

Emlékeztetett: tavaly azzal utasította el ezt a kezdeményezésüket a kormányoldal, hogy éppen ezeken a területeken a legnagyobb a fizetések emelkedése. Ezzel a jobbikos politikus azt állította szembe, hogy míg egy éve Szabolcsban 133 ezer forinttal volt alacsonyabb a fővárosinál az átlagbér, most már 140 ezer a különbség, Borsodban pedig ez idő alatt 113 ezerről 120 ezer forintra nőtt a lemaradás. Kiemelte: mindeközben a magyar nettó átlagbért a romániai is utolérte, így honfitársaink lassan az Európai Unió legalacsonyabb fizetéséért dolgoznak.



Jakab Péter azt javasolta: az állami cégeknél vezessék be az egyenlő munkáért egyelő bér elvét, hogy "egy szabolcsi vagy egy békési postás ugyanazzal a munkával ne keressen kevesebbet, mint egy fővárosi vagy egy győri kollégája". Felvetette: a kormány tárgyalja újra a multinacionális cégekkel kötött stratégiai partnerségeket, a milliárdos támogatások mellett azt is rögzítve, ezek a vállalatok hogyan zárkóztatják fel a béreket. Sürgette azt is, hogy a kormányzat "teremtsen korrupciómentes gazdasági környezetet a magyar kis- és középvállalkozások számára". Egy vidéki ér annyit, mint egy fővárosi, és egy magyar ember is ér annyit, mint egy nyugat-európai munkavállaló - fogalmazott.

További hírek

Olvasnivaló

Programok