Ugrás a tartalomra

Játékos tanulás Diósgyőrben

Miskolc TV / minap.hu
Utoljára módosítva
2019. október 29. kedd 15:44
Csaknem hetvenhárom millió forintot nyert el egy pályázatnak köszönhetően a diósgyőri általános iskola és óvoda. Uniós támogatásból fejlesztették az intézmény eszközparkját, és kidolgoztak több olyan programot, amivel a gyerekek játékosan tanulhatnak.
Fotó: Juhász Ákos

Kétéves projekt ért véget a Miskolc-Diósgyőri Református Általános Iskola és Óvodában. Informális és nem formális tanulási lehetőségek kialakítására nyert az intézmény több mint 72 millió forintot. Ebből 12 milliót eszközfejlesztésre fordítottak. Emellett számos olyan módszert is kidolgoztak, amivel a gyerekek játékosan oktathatók. 

Hunyadiné Kalecsár Mária szakmai vezető elmondta, az a lényeg, hogy a gyerek észre sem veszi, hogy megszerez valamilyen tudást vagy kompetenciát. – Akár a szabadidő eltöltése közben is gazdagíthatja személyiségét, olyan ismeretek birtokába juthat, melyekkel bővítheti kompetenciáit, erősítheti a készségeit, aminek hatásai főleg a mindennapi élethez és a műveltségéhez kapcsolódik.

Vagyis az élmény alapú tanulás kialakítása volt az egyik legfőbb cél. A pályázat emellett azt is célul tűzte ki, hogy csökkentsék a lemorzsolódást, az iskolaelhagyást, és megalapozzák az egész életen át tartó tanulást. Valamint hogy az élmény alapú tanulás közösséget építsen.

Nagy Attila igazgató elmondta, fontos a közösségfejlesztés, az együttműködés, a tolerancia, a megértés, a szabályok és az alkalmazkodóképesség. – Az informális tanulást is ide sorolom, ami osztálytermi kereteken kívül valósul meg.

A projektben 430 gyerek vett részt, 35 pedagógust képeztek ki, és az előírt egy módszer kidolgozása helyett 20 projektet dolgoztak ki, és alkalmaztak.

Programok

-
-
városszerte