Ugrás a tartalomra

Július elsejétől jönnek az új rendszámtáblák, több száz évre elég kombinációnk lesz

telex.hu
Utoljára módosítva
2022. június 24. péntek 15:55
AAA-123 helyett, jönnek az AA-AA-123, azaz négy betűből és három számból álló rendszámtáblák.

Az új rendszámtáblák megjelenése már korábban kiderült: a négy betű két-két betűre tagozódik majd, közte a magyar címer lesz látható és a megszokott, az európai zászlót jelképező kék mezőben tizenkét sárga csillag látható fehér H betű jelzéssel. Az első két betű vagy két magánhangzó, vagy két mássalhangzó kell legyen. Kétjegyű mássalhangzók (cs, gy, ly, ny, sz, ty, zs) és ékezetes magánhangzók nem szerepelhetnek majd az új rendszámtáblákon. A számjegyek helyén 001-től 999-ig terjedő érték szerepelhet.

Az árakban nem lesz változás: az új típusú rendszámtáblákért a megszokott összegeket kell fizetni, a hatósági jelzések kiadásának tizenhárom éve változatlan költségei júliustól sem emelkednek.

Így egy pár rendszámtábla ára a továbbiakban is 8500 forint, egy darabé pedig 5500 forint lesz.

Az új táblákat Magyarországon július elsejétől vezetik be, és felmenő rendszerben, azaz a mostani hatósági jelzéseket nem kell majd újra cserélnie senkinek. Ha valakinek nagyon tetszik az új formátumú rendszámtábla, az kérhet újat, de ez nem lesz kötelező. Viszont aki elhagyja régi tábláját, annak valószínű már az új kinézetűvel pótolják, kivétel, hogyha csak egy tábla veszett el (mondjuk a kettőből), akkor a régiből kap egy újat a tulajdonos.

Joggal merül fel a kérdés, hogy a felhasznált rendszámtáblákat miért nem lehet „újrahasznosítani”. A minisztérium ezt azzal magyarázza, hogy rendszámok az adott jármű azonosítását szolgálják, ezek a járműnyilvántartásból azt követően sem kerülnek ki, ha a hatósági jelzést visszavonták.

Az újításokra azért van szükség, mert a jelenlegi karakterkészlet éveken belül kifutott volna. A most ismert, három betű-három számos rendszámokat 1990 nyarán vezették be, a régieket pedig még öt évig, 1995-ig lehetett használni. A minisztérium adatai alapján jelenleg 5,5 millió autó közlekedik a most használt rendszámmal.

Nem. Az új struktúra kialakításnál azt is figyelembe vették, hogy a lehető legtovább maradhasson a mostani változat. A TIM számításai szerint új autók forgalomba helyezésének évente néhány százezres üteme mellett, a négybetűs változat több száz évre elegendő lehetne. Azonban felmerül a kérdés, hogy a jövőben egyáltalán szükség lesz-e majd ilyen, tábla formátumú hatósági jelzésekre.

Az ideiglenes rendszámtáblák egységesen „I” betűjelet kapnak majd. A taxik a jövőben TX, a Magyar Honvédség járművei HA, a rendőrség járművei RA, az Országos Mentőszolgálat járművei MA, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal járművei NA, a büntetés-végrehajtási szervezet járművei pedig BA betűjelű rendszámtáblákkal közlekedhetnek. Marad a világoskék diplomatarendszámokban a CD-kezdés, és az oldtimereknek is az OT. Ezek minden esetben az első két betűt jelentik majd.

Azoknak sem kell aggódnia, akik a jövőben szeretnék mondjuk a nevüket és egy számot látni a rendszámtáblájukon, ugyanis egyedi hatósági jelzés igénylésére továbbra is lesz lehetőség.

További hírek

Olvasnivaló