Ugrás a tartalomra

Karóval jöttél… - súlyos sérültjei is vannak a verekedésnek

minap.hu
Utoljára módosítva
2021. január 19. kedd 11:07
Többen életveszélyesen megsérültek egy verekedésben Ózdon. Baseball-ütővel, vascsővel, karókkal estek egymásnak tízen a borsodi városban, a csetepaténak a rendőrök vetettek véget.
Forrás: police.hu

Felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt folytat eljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kilenc helyi férfival szemben, illetve élveszélyt okozó testi sértés megalapozott gyanúja miatt tizedik, a verekedésben résztvevő társukkal szemben – tájékoztatta szerkesztőségünket a rendőrség.

A gyanúsítottak közül hét ózdi férfi karókkal, vascsövekkel felfegyverkezve elment az újtelepi városrészre szombat este, ahol korábbi, vélt sérelmüket akarták megbeszélni három ismerősükkel. A vitás felek előzetes szóváltást követően összeverekedtek.

A garázdaság során többen megsérültek, két férfit pedig életveszélyes sérülésekkel vittek kórházba a mentőszolgálat munkatársai. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a verekedésben résztvevő férfiakat, egyben vizsgálják a garázdaság pontos körülményeit.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!