Ugrás a tartalomra

Kezdődhet a játék a megújult oviban

Répássy Olívia
Utoljára módosítva
2020. június 15. hétfő 11:33
Visszatérhettek a múlt héten a gyerekek a Miskolci Belvárosi Óvoda Kassai Úti Tagóvodájába. Több mint 210 millió forintból újult meg kívül-belül az önkormányzati tulajdonban lévő intézmény.
A Kassai úti óvoda

Pongó Anna, az intézmény igazgatója elmondta, örülnek a felújításnak. – Ezt az épületet 1967-ben húzták fel, azóta csak kisebb munkálatokat végeztek el főleg benne. Most azonban teljes körű felújítás volt: kicserélték a villanyvezetékeket, a szennyvízcsöveket, korszerűsítették a gázt, a fűtést, valamint akadálymentesítették az épületet. A régi ablakok már veszélyesek voltak, ezek helyett műanyag nyílászárókat építettek be. Felcsiszolták a parkettát és újrafestették a falakat. Gyönyörű lett – fogalmazott az igazgató.

Visszatértek a gyerekek a Kassai úti óvodába | Juhász Ákos képgalériája

A felsoroltakon túl födém- és külső homlokzati hőszigetelést kapott az óvoda, az oldalfalait és a tetejét is szigetelték, napelemeket telepítettek rá. Az infrastrukturális fejlesztés részeként felújították a konyhát, a csoportszobákat, a szociális blokkokat, korszerűsítették a csapadékelvezetést is. Az épület új okosfűtését a város energiamenedzsment-központja – akár termenként vagy napszaktól függően – szabályozhatja mostantól. Az óvodába vezető járdát aszfaltozták, így a babakocsival érkezők is könnyen és biztonságosan megközelíthetik. A gyerekek már birtokba is vették az új csoportszobákat. A miskolci önkormányzat intézményfelújítási programja továbbra is folytatódik, végső cél az összes városi fenntartású bölcsőde, óvoda és orvosi rendelő korszerűsítése, felújítása.

További hírek

Olvasnivaló