Ugrás a tartalomra

Kína túlvan rajta? – egyetlen újabb halálozást sem jelentettek

MTI.hu
Utoljára módosítva
2020. április 07. kedd 10:02
Az új koronavírus járványának kezdete óta először egyetlen újabb halálozást sem jelentettek Kínában kedden, a hivatalos adatok alapján ráadásul ismét csökkent a napi megbetegedések száma.

A kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság kedden 32 újonnan diagnosztizált betegről adott hírt, szemben az egy nappal korábban jelentett 39-cel. A hétfőn azonosított páciensek mindegyike külföldről érkezett az országba. A külföldről behozott esetek száma ezzel 983-ra emelkedett.

Amióta az országban a vírus terjedése mérséklődött, a járvány elleni intézkedések középpontjába a külföldről érkezett és a tünetmentes fertőzöttek kerültek.

Jóllehet a külföldről érkező fertőzöttek zöme kínai állampolgár, Kína határozatlan időre korlátozta a külföldiek belépését az országba, a légitársaságokat pedig a befelé irányuló nemzetközi járatok ritkítására kötelezte. A külföldről hazatérő utasok mindegyikén elvégzik a vírustesztet, de a negatív eredmény esetén is kötelező mindenkinek a 14 napos karantén.

A panaszmentes fertőzöttek számát április 1-jétől kezdték el naponta közzétenni. Hétfőn 30 ilyen esetet azonosítottak, közülük 18-at a közép-kínai Hupej tartományban, a járvány kínai gócában. Velük együtt összesen 1033 aszimptomatikus fertőzöttet tartanak orvosi megfigyelés alatt.

Hupej tartomány székhelyén, Vuhanban, ahonnan a vírus tavaly év végén terjedni kezdett, a tervek szerint szerdán oldják fel a január 23-án bevezetett vesztegzárat. A 11 milliós városban a hivatalos adatok szerint eddig 50 008 embert diagnosztizáltak az új koronavírus okozta Covid-19 nevű betegséggel, közülük 2571-en hunytak el, és jelenleg 515-öt ápolnak.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!