Ugrás a tartalomra

Kitartás, céltudatosság, akarat

minap.hu
Utoljára módosítva
2020. július 03. péntek 09:29
Vannak márkák, vannak nevek, melyek egy városban, régióban egy idő után összeforrnak. Főleg úgy, hogy az adott vállalkozás több mint negyedszázada működik és ez a hosszú idő nyilvánvaló visszajelzés a vevők részéről, hogy kiválóan teszi a dolgát. Az Opel Sajó Miskolc ilyen, de már új neveket is ízlelhetnek a vásárlók, hiszen megérkezett a Peugeot Sajó és a Citroën Sajó is, ami immáron új brand-et képvisel, Sajó Autó néven. (x)
Nagy Máté, a Sajó Autó ügyvezetője

Korán belekóstolt

– Több mint 25 éve vagyunk jelen Miskolcon családi vállalkozásként – kezdte beszélgetésünket Nagy Máté, a cég ügyvezetője. – Egyenes utam volt a szakmában idáig, hiszen több mint tíz éve kezdtem el dolgozni édesapám mellett, aki 1994 februárjában nyitotta az Opel kereskedést Miskolcon. Sokat figyeltem, láttam, tanultam és persze képeztem is magam, hogy miután átvettem a cég vezetését, minden ugyanolyan gördülékenyen menjen tovább, és persze folyamatosan fejlődve alkalmazkodni tudjunk a piac új kihívásaihoz. Ennek példája az is, amikor 2018 végén jött egy lehetőség, a Peugeot-nak és a Citroënnek az importőre új partnert keresett Miskolcon. Felvettem velük a kapcsolatot, hogy szeretnénk a két márkát forgalmazni. Ez nem sokkal azután volt, hogy a PSA-csoport (a Peugeot és Citroënt gyártó vállalatcsoport) megvette az Opelt is. Úgy gondoltam, ha már a három márka „egybe tartozik”, miért ne legyen így Miskolcon is... Mindig a fejlesztési és a bővítési lehetőségeket keressük, így kézenfekvő volt részünkről a lépés. Ráadásul a hely, az Opel szalon adott volt, „csak” bővíteni kellett. Beadtuk a pályázatot és a személyes találkozón már látszott, hogy közösek a gondolataink a jövőről. A döntés végül pozitív lett, a jelentkezők közül minket választottak 2019 januárjában. 

Nem könnyű időszak

A koronavírus járvány okozta pandémia az építő munka hajrájában érte a céget... – A szerződésünk szerint elindult az értékesítés, először ideiglenes megoldásként a konténerszalonban és persze a szerviz is. Készültünk a már meglévő szalon bővítésére, a munkák zajlottak, amikor jött a veszélyhelyzet. A cégnek egyáltalán nem volt könnyű átvészelnie az elmúlt hónapokat, sőt, még most sem egyszerű, hiszen nagyon lassan ébredezik a piac. Autós példánál maradva: a kézifék be lett húzva, de megpróbáltuk a legkisebb anyagi és személyi veszteséggel átvészelni ezt az időszakot. Nem lehet leállni, hiszen minden befektetésünk benne van. Nem állt meg a munka, elértünk oda, hogy bővült a szervizünk, mindhárom márkát maximálisan ki tudjuk szolgálni, épült új lakatosműhelyünk, fényezőműhelyünk, vizsgabázisunk és a két új szalon 550 négyzetméteren. Pénzügyi tervet készítettünk és a számok „kijöttek” mind a két márkánál. Nemcsak az autók értékesítéséről szól a történet, hiszen bővült a cég tevékenységi köre, nyilván sokkal több munka, sokkal több feladat adódik és ezáltal sokkal több embernek tudunk munkát biztosítani.

Arra a felvetésünkre, hogy a sikerhez közös munkára, gondolkodásra van szükség minden munkatárs részéről, a következőket válaszolta Nagy Máté: „Azt gondolom, remek kollektíva alakult ki, sokan már régóta velünk dolgoznak. Ha új kolléga kerül a csapatba, akkor neki az általunk képviselt szellemiséget, attitűdöt át kell vennie. Nincs titok, keményen dolgozunk és lojálisan állunk minden kollégához és ezt kölcsönösen el is várjuk. Arra is büszke vagyok, hogy kicsi a fluktuáció. Én szeretek olyan emberekkel dolgozni, akik szeretnek velem dolgozni. A mai világban az egyik legfontosabb dolog egy – főleg családi – vállalkozásban, hogy legyen egy olyan csapat, akik együtt tudnak gondolkodni, ezáltal képesek lesznek egy irányba haladni.

Tényezők

Mi kell a sikerhez, mikor jön el a siker? – vetettük fel.

– Kitartás, céltudatosság, akarat, és az, hogy mindezt minden itt dolgozó a sajátjának érezze – jelentette ki az ügyvezető. – Ilyenkor általában eladott darabszámokat szoktak mondani – ez persze a legfontosabb –, de ha elégedettek a kollégák, a vásárlók, az ügyfelek, akik megkapják a minőségi szolgáltatást és ezzel együtt a cég is tud növekedni árbevételben, tudunk fejleszteni, tudunk beruházni és újabb munkahelyeket teremteni, akkor nekem az a siker. Ez a tervünk a jövőben is, igyekszünk mindig nyitott szemmel járni. Jelen pillanatban nehezen lendül be a piac, de most kell kitartónak lennünk minden egyes kollégával együtt. Akarni kell, hogy ez a cég sikeres legyen és ha itt ilyen emberek dolgoznak, akkor az sikerre van ítélve. Ezért bízom abban, hogy a Peugeot-ot és a Citroënt is sikerre tudjuk vinni a régióban, mert a személyes meggyőződésem az, hogy a két márkában sokkal nagyobb piaci lehetőség van, mint amennyire az ki van aknázva itt regionális szinten. Sikerként élem meg azt is, ha látom a vevőn, aki nálunk vásárolt, hogy elégedetten távozik. Az egyik alapelv, mindegy, hogy mennyibe kerül a szolgáltatás, olyan minőséget kapjon az ügyfél a Sajó Autótól, hogy pozitív tapasztalatait megossza másokkal, ajánlja a szolgáltatásunkat. Mi végig követjük a vásárlás után is az ügyfeleinket, kapcsolatban vagyunk velük, a szervizelésnél is maximálisan segítjük. Az elmúlt több mint 25 évnek köszönhetően meg van az a pozitív adottságunk, hogy mivel régóta itt vagyunk, ismernek minket. Most az a feladatunk, hogy a miskolci, megyei emberekben tudatosuljon, hogy most már három márkával foglalkozunk a tőlünk megszokott magas színvonalon.

Elég sűrű napjai vannak a szalonban, mivel tud kikapcsolódni? – kérdeztük.

– Nyilván az életem nagy részét a munka tölti ki, pihenni, regenerálódni is itt szoktam – mondta nevetve Nagy Máté. – De azért azt elárulom, hogy a tenisz a kedvencem, teljesen kikapcsol és feltölt, elég fanatikusan csinálom szabadidőmben. Jó ellenfelekkel játszom, de mint a munkában, itt van hová fejlődnöm csakúgy, mint a pókerban... Igazság szerint jól érzem magam a bőrömben, szeretem a munkámat. Ebben nőttem fel, nem fáraszt, nekem az a természetes, hogy csinálom, foglalkozom vele, és ha elértünk egy bizonyos szintet, akkor mindig tekintek az új lehetőségek felé.