Ugrás a tartalomra

Középpontban a biztonság

Tajthy Ákos
Utoljára módosítva
2021. december 04. szombat 16:10
A MiREND-Sec Miskolc Rendjéért Vagyonvédelmi Kft. volt a Miskolc Holding Zrt. legeredményesebb tagvállalata az elmúlt évben – ezt Németh Judit, a cég ügyvezetője mondta el lapunknak.
Németh Judit. Fotó: Juhász Ákos/MiNap-archív

A társaság még 2013. július 1-jén alakult meg azzal a céllal, hogy egy kézbe vegye a Miskolc Holding Zrt. tagvállalataink őrzésvédelmi feladatainak ellátását, valamint Miskolc város rendezvényeinek biztosítását. Németh Judit 2020 márciusától vezeti a céget.

- A Holding még tavaly januárban írta ki a pályázatot valamennyi tagvállalat vezetői pozíciójára. Ekkor adtam be én is a pályázatomat a MiREND-Sec Kft. ügyvezetői állására. A pályázati anyagomat végül a legjobbnak ítélték, így kaptam lehetőséget az ügyvezetői feladatok ellátására a MiREND-Sec Kft.-nél – mondta a cégvezető.

A társaság elsősorban a Miskolc Holding Zrt. tagvállalatai részére végez vagyonvédelmi feladatokat, emellett viszont kiléptek a piacra is. „A mi tevékenységünk profitorientált. A MiREND-Sec Kft. korábban is eredményesen működött, a javaslatomra végrehajtott változtatások eredményeképpen a 2020-as üzleti évben jelentős osztalékot tudtunk fizetni a Miskolc Holding Zrt.-nek, ezáltal Miskolc városának – mondta Németh Judit. Szerződéses partnereik között megtalálható a MiReHu Nonprofit Kft., a REGIHU-HEJŐPAPI Kft., a Bosch cégcsoport, a Vasgyári Piac Társasház és a Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft. is.

A MiREND-Sec körülbelül hetven főállású dolgozót foglalkoztat, ezen felül egyszerűsített foglalkoztatással alkalmazzák a buszmarsallok egy részét, a Miskolci Napló terjesztőit. Az újságot egy éve terjesztik, azt követően, hogy a korábbi terjesztő társaság száz százalékkal kívánta emelni árait. A MiREND-Sec az eredeti árnál harminc százalékkal kevesebbért terjeszti lapunkat, ezzel is csökkentve a MIKOM Nonprofit Kft. kiadásait.

További hírek

Olvasnivaló