Ugrás a tartalomra

Látogatottsági rekordokat döntött a Diósgyőri vár

minap.hu
Utoljára módosítva
2020. július 31. péntek 12:33
Mintegy huszonöt százalékkal többen látogattak el a Diósgyőri várba idén júniusban és júliusban, mint az elmúlt év hasonló időszakában - írja közleményében a vár értékesítési és kommunikációs vezetője.
Fotó: MiNap-archív

Boronkai Edina úgy fogalmazott, a Diósgyőri vár látogatottsága évről évre dinamikusan emelkedik. 

- A járványhelyzet ellenére a júniusi újranyitás óta a királynék vára töretlen népszerűségnek örvend, és az előző évek ugyanezen időszakához viszonyítva a turisztikai látogatószám rekordokat dönt. A június-júliusi időszakban az előző évekhez képest 25 százalékkal többen látogattak el a Diósgyőri várba – hívta fel mondta a kommunikációs szakember. 
Kiemelte, a nagyobb történelmi játékok, mint a nemzetközileg elismert Középkori Forgatag, ebben az évben ugyan elmaradnak, viszont az éjszakai programokat idén is megrendezik. „Augusztus 21-én Páncélba zárt álmok címmel tartják meg a Diósgyőri vár újabb titokzatos éjszakáját” – tette hozzá.

A közlemény emlékeztet, az óriási érdeklődés miatt augusztustól hétfői napokon is nyitva tart a királynék vára.
 
Felidézik: a veszélyhelyzet ideje alatt is számos alkalommal felfigyelt az ország a Diósgyőri várra, amely az online térben is folyamatosan kapcsolatban maradt az érdeklődőkkel. Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a vár munkatársai „A király is itthon van” üzenetet fényfestéssel jelenítették meg a falakon, a vár népe pedig videóblogban mesélt az igencsak szokatlan mindennapjaikról, vagy idézett fel egy-egy kellemes emléket, történetet a régmúltból. A gazdag képi tartalmak mellett saját kisfilmet is készítettek, hangolódásképpen a visszatérésre.” – teszik hozzá.

A közlemény emlékeztet, a vár pünkösdkor nyitotta meg kapuit újra, júniustól pedig hétvégenként várta a látogatókat. 

- A zárva tartás ideje alatt viszont lehetőség nyílt a szolgáltatáskínálat bővítésére is, amely visszatérésre buzdította a korábbi látogatókat is, hiszen a vár más oldaláról mutatkozott be a közönségnek: az új vársétán rejtett értékeket, eredeti, a XVI. századból megmaradt külső részleteket ismerhetnek meg a látogatók, a Lovagi Tornák Terén pedig a középkori csatornarendszerről, a királynék fürdőjéről és a lovagi tornák világáról is hallhatnak, de a legkisebbeknek szóló lehetőségek is bővültek varázspaszuly foglalkozással, és egy vidám időtöltéssel a vár udvari bolondjának társaságában.
A biztonsági előírások betartására a szervezők továbbra is felhívják a várba látogatók figyelmét. A pénztári vásárlás is elkerülhető az online jegyvásárlási lehetőségnek köszönhetően, de a beléptetés alkalmával is érintés nélküli eszközöket alkalmaznak.
 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!