Ugrás a tartalomra

Ludmillával ünnepelt az Elektróger – kövessetek minket a miskolci underground zenei életbe! (8. rész)

Kujan István
Utoljára módosítva
2020. február 04. kedd 21:16
„Maga az underground is erről szól: kíváncsi vagyok arra, te hogyan gondolod, új dolgokat akarok megismerni, és ezzel a saját zenei kultúrámat bővíteni” – mondja DJ Ludmilla, aki az idén 20 éves Elektrógert jött ünnepelni Miskolcra szombat este.

Éjfél után teljesen megtelt a felkapott belvárosi szórakozóhely, az Elektróger és Ludmilla neve 20 évvel a kezdés után is igencsak jól cseng az elektronikus zenét kedvelők körében. Már hét közben jelezték felénk a szervezők, hogy nagyon ritkán ad interjút Ludmilla, de a születésnapra tekintettel kötélnek állt.

minap.hu: Idén ünnepel az Elektróger. Hogyan kerültél kapcsolatba a miskolci partisorozat szervezőivel?

Ludmilla: Már 2000 előtt is voltam párszor Miskolcon, játszottam az Avasi Kilátóban, majd az egyetemen is. Aztán jöttek a júnós bulik. Ekkoriban ismerkedtem meg Bordeeval (Bordás Gábor – a szerző), ő volt a warm up DJ ezeken. Így kezdődött minden. Jöttek az újabb bulik, de akkor már az Elektróger keretében. Emlékszem, például a Rockwellben és a Tudomány és Technika Házában varázslatos estéket éltünk meg.

Fotó: Helynekem/Kovács Marcell

minap.hu: A zene által nyújtott varázslatos pillanatok indítottak el a DJ-pályán?

Ludmilla: Már tizenévesen mániákusan vettem fel a dalokat a rádióból, a különböző tévés zenecsatornákról. A gimnáziumot a fővárosban végeztem el, itt kezdtem el járni lemezboltokba. Bigbeat, drum and bass és triphop bakeliteket vásárolgattam. A későbbi nu skool vonalat éreztem sajátomnak: zúzós basszusmenetek és szállós hangzás, ezt szerettem. Érdekes, hogy Palotaival azóta ismerjük egymást, 15 évesen ő ajánlott nekem lemezeket az underground lemezboltban.

minap.hu: Csak ez az irányvonal jöhetett akkoriban szóba nálad, vagy mindenevő vagy?

Ludmilla: Szerettem a jó house zenéket is, főleg, amiket ’98 környékén Tommyboy játszott, de az nekem – hogy is fogalmazzak – túl gizda (nevet). Rengeteget mixeltem barátokkal drum and basst, booty basst. Minden stílust szeretek, csak van, amit jobban. Szerintem igenis vannak jó, minőségi popzenék is. A korábbi Timbaland, Missy Elliott vonal kifejezetten tetszett, a mostaniak közül pedig talán Billy Eilish számokat tudnék említeni. Nagyon idegesít, ha rossz zene szól valahonnan; nem is az a baj, ha gagyi, hanem ha nem őszinte. Az sokkal rosszabb.

minap.hu: Attól lesz tehát jó, ha őszinte…

Ludmilla: Hát igen. Akkor jó valami, ha elkap a szenvedély, jön egy jó gondolat, és van benne lélek.

minap.hu: Nő a DJ-k között – ez mennyire volt megszokott dolog, amikor elkezdted a ’90-es évek második felében?

Ludmilla: Nem voltunk sokan, talán két-három női kollégám volt, de egyébként a szexus sosem volt téma a köreinkben. Szó nélkül cipeltük a dögnehéz lemeztáskát, és a most rajtam lévőnél nem vettünk fel mélyebb dekoltázsú pólót. Ebben is sokat változott a világ… Mindannyian őszintén szerettük ezeket a zenéket, azért játszottunk. Csak a zenéről szólt a dj-zés, semmi másról. Számomra megdöbbentő folyamatok indultak el 2010 környékén.

minap.hu: Trendivé vált DJ-nek lenni?

Ludmilla: Azzal még nem is lett volna baj, de lejáratták a szakmát azzal, hogy a szexualitással próbálták eladni a gagyi zenéket. Ráadásul úgy, hogy nem is hittek benne. Van egy csomó kollégám, akiket tisztelek, pedig zeneileg nem tudom őket hová rakni, de látom, hogy szívből csinálják.

minap.hu: A te életedben milyen szerepet tölt be a zene?

Ludmilla: Nagyon közhelyesen: az oxigént jelenti számomra. Beatman-nel heti 3-4 napot zenélünk, mixeket készítünk, mindig pörög az agyam valamin. És közben persze állandóan megy a zene.

minap.hu: A hétköznapok meghatározó része…

Ludmilla: Szerintem minden élethelyzetben erőt tud adni, legyen elektronikus vagy jazz. Óriási csoda, hogy reggel felkelsz, és azt hallgathatsz, ami a kedvednek, hangulatodnak leginkább megfelelő. Tudod azt is, hogy ha jó a hangulatod, mitől lehetnél még boldogabb; vagy ha éppen rossz kedved van, milyen zene hozna rendbe…

minap.hu: Tegyük fel, most éppen rossz kedvem van – milyen zenét ajánlanál?

Ludmilla: Mindenképpen Mariah Careyt (nevet). Jobban kellene, hogy ismerjelek, de most azt mondom, egy kis Wilkinson biztos jól jönne…

minap.hu: Megszámolni sem tudom, hányadik alkalommal köszönthetünk Miskolcon. Kedves neked ide időről időre visszatérni?

Ludmilla: Miskolc mindig az egyik fő bázisom volt, ott van a top 3-ban. Igyekszem kiszolgálni a közönség breakbeat igényét, de itt bármilyen elborult dologra vevők, nyitottak voltak az emberek. Jó érzés egy előadónak, ha nincsenek veled szemben elvárások, hanem arra kíváncsiak, amit te nyújtani tudsz. Maga az underground is erről szólna: kíváncsi vagyok arra, te hogyan gondolod, új dolgokat akarok megismerni, és ezzel a saját zenei kultúrámat bővíteni.

minap.hu: Ma már aztán extra gyorsan kitágíthatjuk a zenei horizontunkat, de nem ártalmas ez a rengeteg inger?

Ludmilla: Pont a felgyorsult világ tette tönkre egyes zenei stílusok fejlődését. Ahogy mondod, túl sok az inger, de feldolgozni őket már senkinek sincs ideje. Elkezdték a zenékben is követni a hatásvadász „szerkesztést”. A régi bulikban még finoman hullámzott nemcsak egy 5-6 percig játszott szám, de az egész este is. Ma viszont mit hallunk? Gyakorlatilag 2 percig mehet a track, aztán keverni kell, mert megunják. Nincs a fiatal közönségnek türelme, rengeteg ingerre van szükségük, hogy érdekelje őket valami, a szállós és mély zenék kihalófélben vannak a partikultúrában! Ebben az sem segít, hogy az a szuper közönség, akik 10 éve a bulikban voltak, most külföldön dolgoznak. Azokra a bulikra, ahol idősebbekkel szocializálódhatnának a 15-18 évesek, már be sem engedik őket. Szeretném, ha nyitottabbak lennének az emberek, és azért járnának buliba, hogy tanuljanak, fejlődjenek zeneileg.

További hírek

Olvasnivaló

Programok