Ugrás a tartalomra

Magyarországon lép fel jövő nyáron Billy Idol

MTI
Utoljára módosítva
2021. október 04. hétfő 13:09
Az angol rock- és punkzenész a Budapest Parkban adja majd elő ikonikus slágereit. 

Billy Idol jövőre visszatér a Budapest Park színpadára: négy évvel sikeres koncertje után 2022. június 29-én láthatja újra a közönség és hallhatja olyan ikonikus slágereit, mint a White Wedding vagy a Dancing With Myself - olvasható a szervezők közleményében.

Billy Idol és a Dencing with myself 2018-ból, a Budapest Parkból: 


    
Mint írják, az 1980-as évek egyik legmeghatározóbb punk-rock bálványa jelenleg is aktív: nemrég The Roadside címmel négyszámos EP-t jelentetett meg.
    
William Michael Albert Broad, azaz Billy Idol az 1970-es években kezdte pályafutását, első komolyabb zenekarában Clash- és Siouxsie and the Banshees-tagokkal zenélt együtt. Később a Generation X nevű formáció élén találkozhatott vele a közönség, majd a banda 1981-es feloszlása után New Yorkba költözött, és szólókarrierbe kezdett. Még ugyanebben az évben megjelent első EP-je Don't Stop címmel.
    
Billy Idol első szólólemeze 1982-ben jelent meg, rajta többek közt a White Wedding című klasszikussal, amely több országban arany- és platina minősítést ért el, egy évvel később pedig érkezett a folytatás, a Rebel Yell, amely már a Billboard 200-as listájának hatodik helyéig jutott. Ezt az 1990-es és 2000-es években további hat album követte.
    
A napokban jelent meg Billy Idol The Roadside című négyszámos EP-je Butch Walker (Green Day, Weezer) produceri vezényletével. Az albumon, amelyet a pandémia alatt írt, többek között két évtizeddel ezelőtti, majdnem végzetes kimenetelű motorbalesetét is feldolgozta.

(A borítóképünkön pillanatfelvétel látható Billy Idol 2018-as koncertjéről Forrás: Budapest Park)

További hírek

Olvasnivaló