Ugrás a tartalomra

Már a dél-borsodi térség is a MiReHuhoz tartozik

Miskolc TV / minap.hu
Utoljára módosítva
2019. szeptember 17. kedd 15:36
A napokban született egy megállapodás a Miskolci Hulladékgazdálkodási Társulás és a MiReHu Nonprofit Kft. között, miszerint a MiReHu a dél-borsodi térség településein is kiosztja a szelektív gyűjtőedényeket.
Fotó: Juhász Ákos

Ladányi Roland, a MiReHu Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, az elmúlt években több fejlesztés valósult meg Miskolcon. – Itt is és a környéken élők is edényeket kaptak a szelektív hulladékgyűjtéshez. Emellett a zsákos szelektív gyűjtés is rendelkezésre állt – fogalmazott az ügyvezető.

2014-től a MiReHu Nonprofit Kft. végzi a szelektív hulladékgyűjtést a térségben, azóta a begyűjtött mennyiség két és félszeresét gyűjti össze, ami nagyon kiemelkedő szám, országosan is a legtöbb szelektív hulladékot összegyűjtő települések közé tartozik Miskolc.

– A MiReHu Nonprofit Kft. hatvankét településen gyűjti be a szelektív hulladékot, a dél-borsodival együtt még több szelektív hulladék érkezik majd be a telephelyre – mondta Ladányi Roland, aki hozzátette, a következő lépés egy miskolci fejlesztés lesz. – A gyűjtőszigetek mellett a társasházak saját gyűjtőedénnyel is rendelkezhetnek, reményeink szerint már szeptemberben.

Az ügyvezető a zöldhulladék gyűjtése kapcsán elmondta, limit nélküli rendszerük van, az országban egyedülállóan. – Amennyit a lakos kitesz, annyi hulladékot hozunk el. Itt több ezer tonnával nő évente a visszagyűjtött mennyiség. Az igazi roham most indul majd ősszel. Idén is december 15-éig gyűjtjük be a zöldhulladékot – nyilatkozott Ladányi Roland.

További hírek

Olvasnivaló