Ugrás a tartalomra

„Meg akartam mutatni, hogy nem kell másra várni”

Kujan István
Utoljára módosítva
2019. október 30. szerda 11:33
Duli Gábor tavasz óta gyűjti a szemetet a Bükkben. Azt reméli, akciója másokat is inspirálhat abban, hogy egymagunk is sokat tehetünk a környezetért. Interjú.

minap.hu: Mondják, ha jót cselekszünk, azáltal a közösségünk és végtére is a társadalom is jobbá válhat. Példát akart mutatni, vagy „csak” szúrta a szemét a sok szemét?

Duli Gábor (D. G.): Az első pár alkalommal kizárólag maga a szemétszedés volt a cél. Azután egyre jobban kezdtem élvezni is, kint lenni a szabadban és edzésnek is jó volt. Amikor pedig már legalább 50 zsák összegyűlt, elhatároztam, hogy eljutok 100-ig, ami 6 ezer liter szemetet jelent, hiszen 60 literes zsákokat használtam. Ezeket természetesen nem az erdő közepén hagytam, hanem kukák mellé helyeztem, ahonnan az illetékesek továbbszállították a megfelelő helyre. Aztán úgy gondoltam, hogy jó lenne, ha az akció felkeltené az emberek érdeklődését, és akár követnék is a példát.

minap.hu: Mikor kezdett magánakcióba, és mennyi időbe tellett megtisztítani a területet?

D. G.: Március elején kezdtem; tavasszal és ősszel szedtem szemetet a Majális park és környékén, a Csanyik teljes területén és a Szinva egy szakaszán. 20 alkalommal 4 órát gyűjtöttem.

minap.hu: A hétköznapokban is figyel arra egyébként, hogy például fanyelű fogkefét, szilárd sampont használjon? Sehol a lakásban egy műanyagzacskó?

D. G.: A hétköznapokban más módon vagyok környezettudatos; biciklivel járok még télen is, és nem veszek magamnak felesleges dolgokat.

minap.hu: Mit gondol, teljes szemlélet- és életmódváltást igényel a környezettudatosságra való átállás? Akár lemondással is kell, hogy járjon a váltás?

D. G.: A cégeknek is nagy felelősségük van, hogy megfelelő alternatívákat kínáljanak, és akkor nem járna lemondással az átállás, viszont az árak valószínűleg megugranának. Pont az a baj, hogy a gazdaság a profitot veszi elsődlegesnek, és nem az egészséget, vagy a fenntarthatóságot.

minap.hu: Említette, hogy gyakran túrázik. Mit tapasztal, szemetesek az erdeink?

D. G.: Főleg a Bükkben túrázok, de mindegyik hazai hegységben voltam már legalább egyszer. Az erdők belseje nagyrészt tiszta, a környékük viszont sokkal rosszabb állapotban van, ahová több ember is jár.

minap.hu: Tervezi, hogy folytatja az akciót, és másfelé is tesz a tiszta környezetért?

D. G.: Lehet, hogy tavasszal kimegyek még párszor, a Szinva tisztítását szeretném még folytatni.

minap.hu: Nem indult mozgalom követőivel a bükki erdők megtisztítása érdekében?

D. G.: Kapcsolatba léptek velem olyanok, akik már eleve is ki szoktak járni ide szemetet szedni, illetve a TeSzedd mozgalmat szoktam javasolni mindenkinek. Én nem tervezek saját mozgalmat indítani, inkább meg akartam mutatni, hogy nem kell másra várni.

minap.hu: Valóban gyerekcipőben jár még a világ, Magyarország a környezetvédelem terén? Ha nagy vonalakban nézzük, mik a legsürgetőbb feladatai az emberiségnek a bolygó megmentése érdekében?

D. G.: Akármennyire felkapott ez a téma, én úgy látom, a helyzet mégiscsak egyre rosszabb, itthon és külföldön is. A műanyagprobléma is hatalmas, mégis ez az egyik legkönnyebben kezelhető, és eltörpül az állat- és növényvilág pusztulása és a globális felmelegedés mellett. A kormányoknak és a legjobban szennyező cégeknek van a legnagyobb felelősségük és befolyásuk a helyzet megváltoztatására.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!