Ugrás a tartalomra

Megköszönték áldozatos munkájukat

Tajthy Ákos
Utoljára módosítva
2021. június 09. szerda 16:12
Több mint száz önkéntes segítette a járvány alatt a miskolci mentősök munkáját.

Fotók: Beregi László

A mintavételek koordinálása valamint azok lebonyolítása volt az elsődleges feladata annak a több mint száz önkéntesnek, akik, a koronavírus-világjárvány miatt az elmúlt közel másfél évben segítették az Országos Mentőszolgálat Észak-magyarországi Regionális Mentőszervezetét. Nekik mondtak köszönetet a miskolci mentőszolgálat munkatársai szerdán.

Az ünnepélyes eseményen elhangzott, a járvány az Országos Mentőszolgálat számára is új helyzetet teremtett és plusz feladatokat is hozott. A mentések mellett naponta, akár 1200-nál több mintavételt is el kellett végezniük.

- Egy igazán erős napon a megyében körülbelül 250-300 mentési feladat van, amire mentőegységet kell küldeni, ehhez képest voltak olyan napok, amikor ennek az ötszörösét kellett még pluszban ellátni és ezekben a feladatokban egy rövid betanítás után ezek az önkéntesek, tökéletesen helytálltak – hangsúlyozta Kádár Balázs, az Országos Mentőszolgálat regionális igazgatója.

Az ünnepséget követően az önkénteseknek egy-egy oklevéllel köszönték meg a kitartó munkát.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!