Ugrás a tartalomra

Megteltek a miskolci parkolók a hét elején

Horváth Szabolcs
Utoljára módosítva
2020. április 08. szerda 14:14
Az ingyenes parkolás hételeji bevezetése után egyes miskolci parkolók nagy forgalmat bonyolítottak le.
A Búza téri parkoló is megtelt. (Fotó: Juhász Ákos)

Vasárnap jelentették be, hogy a kormány döntése alapján az egész országban ingyenes lett a parkolás. Miskolcon ez a felszíni parkolókat, illetve a Régiposta utcai parkolóházat érintette. „A hét elején kicsit felemás képet mutatott a parkolók kihasználtsága – tudtuk meg Kovács László Csabától, a Miskolci Önkormányzati Rendészet igazgatójától. – Voltak olyan területek, ahol a járőreink kevesebb leállított autóval találkoztak. Kedden például ilyen volt a Szent István tér, a Csengey utca. Más területen viszont kifejezetten erős forgalmat tapasztaltunk. A Búza tér, a Szinva-terasz, az ITC-székház és környéke viszont közelített a teljes telítettséghez, ezeken a területeken nehezebb volt szabad parkolóhelyet találni. Ha az összképet nézzük, akkor azt mondhatom, hogy a miskolci parkolók kihasználtsága 70-90 százalékos volt ezen a napon. Szerdán reggel, délelőtt valamivel kisebb volt a forgalom, ennek megfelelően a parkolók pedig „szellősebb” képet mutattak, és ez átlagos, hétköznapi igénybevételnek tűnik. A járőreink rendkívüli eseménnyel nem találkoztak.”

 

További hírek

Olvasnivaló