Ugrás a tartalomra

Saját magát bízta meg munkával Alakszai Zoltán?

Kujan István
Utoljára módosítva
2020. június 26. péntek 19:46
Havi bruttó fél millió forintot vett fel stratégiaalkotásért, monitorozásért és javaslatok megfogalmazásáért Alakszai Zoltán jegyző, fideszes polgármester-jelölt tavaly augusztusig – mondta el Bazin Levente (Velünk a Város) önkormányzati képviselő pénteken, a Városháza főbejárata előtt megtartott sajtótájékoztatón.

2018-ban egy éven át szintén havi 500 ezer forintot kapott hatékonyságjavításért és ismét stratégiaalkotásért; 2017-ben havi 300 ezer forinttal gyarapodott a számlája például azért, hogy dolgozza ki a „vezetői elképzelések és szakmai víziók egységes platformját”. Egy alkalommal pedig 1,5 milliót kapott háromhavi koncepció-kidolgozásért és intézményi átalakításért – sorolta Bazin Levente, hozzátéve: mindezeket számlák támasztják alá. És a jegyző, tehát Alakszai Zoltán jóváhagyásával bízták meg ezekkel a feladatokkal – pont Alakszai Zoltánt.

Fotó: Végh Csaba

– Ma Magyarországon sokan még mindig nem keresnek egy év alatt sem annyit, mint amennyit ő három hónap alatt a sokszázezres jegyzői fizetése mellett – mutatott rá a Velünk a Város politikusa.

Hozzátette, a korábbi jegyző, polgármester-jelölt „akkor sem aggódott a közpénzért, amikor a város pénzén annyit utazott budapesti otthona és Miskolc között hivatali luxusautójával, hogy akár négy és félszer megkerülhette volna a Földet is”. Vagy „amikor jegyzői munkája megkezdése után szinte azonnal 1,5 millió forintos jutalmat fogadott el”.

– Képviselőtársaival rendszeresen áll ki a nyilvánosság elé, hogy megpróbálja a Kriza Ákos polgármestersége és saját jegyzői megbízatása idejéből származó gondokat a jelenlegi városvezetés nyakába varrni. Miközben ő maga és társai bőkezűen osztogatták maguknak és a családtagjaiknak, haveroknak a közpénzeket, az állásokat, a miskolciak adóforintjait. Miskolc azonban nem felejt – fogalmazott.

Bazin Levente a Velünk a Város frakció nevében végül arra kérte a korábbi polgármester-jelöltet, a Fidesz-KDNP jelenlegi miskolci frakcióvezetőjét, hogy a „folyamatos színjáték” helyett inkább lobbizzon a kormánynál Miskolcért, azért, hogy a várostól ne vonjanak el milliárdokat. Illetve „számoljon el a miskolciaknak a jegyzői fizetése mellett felvett súlyos milliókkal”.


Alakszai Zoltán megkeresésünkre egy rövid közleményben reagált, amiben azt írja, „személyeskedő támadásokkal eddig sem, most sem és a jövőben sem foglalkozom, ezek a támadások az igazság kimondásában nem fognak megakadályozni”. – Őszintén örülnék, ha arról hallhatnának a miskolciak, milyen tervek, ötletek mentén képzelik el Miskolc jövőjét a várost irányító baloldali képviselők. Ilyenről sajnos nem hallunk – fogalmazott.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!