Ugrás a tartalomra

„Minden kiadást egyenként megvizsgálunk, és nem vagyunk restek alkudni sem”

minap.hu
Utoljára módosítva
2022. január 28. péntek 16:11
A város jegyzője ritkán ad terjedelmes interjút, általában csak konkrét ügyekben nyilatkozik. Most kivételt tett. Költségvetés és választások, hivatali autók és pályázatok, bérek és dolgozók. Ezekről a témákról beszélgettünk Miskolc város jegyzőjével.

Miskolc idén sem számíthat könnyű évre. Melyek a legnagyobb kihívások 2022-ben?

Röviden összefoglalva: az önkormányzat működőképességének, fizetőképességének megőrzése, a korábban megkezdett pályázati projektek befejezése, az új projektek megfelelő előkészítése, a szakemberek megtartása, a választás és népszavazás, valamint a népszámlálás lebonyolítása.

Kezdjük az első ponttal. Mit tesznek meg pénzügyi téren?

A teljesség érdekében a 2020-as költségvetéssel kezdem, hiszen a világjárvány előtt egy teljesen új szemlélet alapján kezdtük meg a tervezést. Hosszú évek után ez lett volna Miskolc városának az első olyan költségvetése, amiben kevesebb volt a kiadás, mint a bevétel.

Fotó: Mocsári László

Akkor minden rendben van, hiszen ezek szerint van pénz?

Látszólag. Azonban egy tárgyévi költségvetést nem lehet függetleníteni a korábbi időszak gazdálkodásától és a kialakult világjárványtól. Mindenki előtt ismert a Miskolc Holding Zrt. felé fennálló 10 milliárd forintos nagyságrendű adósságállomány, amelyet megörököltünk. Csakúgy, mint a milliárdos mértékű betervezett, de meg nem valósult bevételeket. Ezekkel a hatalmas terhekkel indultunk, majd a pandémia miatt évente közel 5 milliárd forint bevételkieséssel számolhatunk. 

Hogy tudták kezelni ezt a helyzetet?

Kizárólag folyamatosan kontrollált, takarékos és ésszerű gazdálkodással. Minden kiadást egyenként megvizsgálunk, és nem vagyunk restek alkudni sem.

Konkrét példát is tudna mondani?

Hivatali szinten évente 50 millió forintot költöttünk papír-írószerre, több mint 10 millió forintot nyomtatók üzemeltetésére, több mint 70 millió forintot irattározásra. A megoldás a papírmentes hivatali működés elindítása és a 11 folyó kilométernyi iratot tartalmazó irattárban az átfogó selejtezés megindítása volt. Természetesen minden folyamatot ilyen alaposan átvizsgálunk.

Sokat hallani mostanában a hivatali autókról. Ön is nyilatkozott a sajátját illetően. 

A korábbi időszakban jellemzően csak a vezetői autók cseréjére került sor, így fordulhatott elő az, hogy a kollégák egymillió kilométert futott autóval közlekedtek, és több tízmillió forintot költöttünk néhány százezer forintot érő autók karbantartására. Tavaly 11 régi járművet értékesítettünk, és az idén is továbbiakat hirdettünk meg. 2021-ben új ügyintézői autókat tudtunk beszerezni. Az autók árfekvése 3-4 millió forint, míg a terepjárók esetén 6 millió forint, hiszen Dacia típusról van szó. Mikrobusza mindig is volt a városnak, ahogy szerintem körülbelül 3000 magyarországi önkormányzatnak is. Az 2 évvel ezelőtt tönkrement, és gazdaságosan már nem volt javítható. Mivel a pandémia alatt nem volt rá szükség, újat nem vettünk, jelenleg is csak bérlünk egy mikrobuszt. Költségtakarékos, ha nem kell két autót igénybe venni öt főnél több ember szállításához. A bérlet pedig bármikor felmondható.

Használt önkormányzati gépkocsik licitjén

Elődjéről köztudott, hogy több százezer forintért taxi- és éttermi számlákat fizetett ki hivatali bankkártyájával, több mint 180 ezer kilométert autózott el néhány év alatt, továbbá a fizetésén felül havi bruttó 500.000 forint céljuttatást is kapott. Önnek is van céljuttatása?

Nincs.

Mi a helyzet a pályázatokkal? Információnk szerint a Hivatal vette át a projektfeladatokat a Miskolc Holdingtól.

2021. december 1-től a Polgármesteri Hivatal látja el a korábbi európai uniós pályázatokkal kapcsolatos feladatokat. Jól mutatja az elvégzett munka mennyiségét az, hogy 2019 októberében a TOP forrás felhasználása 18 százalékon állt, azaz a 35 milliárd forint fejlesztési keretösszegből 5 év alatt 6,3 milliárd forint támogatás került „lehívásra”.

Ez országos probléma volt?

Az akkori állapot szerint az országban Miskolc városa, a megyei jogú települések között az utolsó előtti helyet foglalta el. 

Hogy haladnak azóta?

A jelenlegi forrásfelhasználás alapján, 2019 októberét követően, 2 év alatt megduplázódott a támogatások lehívásának az aránya. 2022. év végére ez az arány a háromszorosára emelkedhet, azaz 54 százalékra. Ezzel párhuzamosan idén elindul a Fenntartható Városfejlesztési Stratégia megalkotása, ami 31,35 milliárd forint összegű támogatás felhasználásának alapját jelenti.

Ehhez sok-sok jó szakember kell, a közszférában viszont alacsonyak a bérek. Hogy tudják megtartani a szakembereket?

Ez sem könnyű feladat. A Polgármesteri Hivatalban köztisztviselők dolgoznak, akik bérét jogszabály határozza meg. Ennek mértékét jól mutatja, hogy egy 37 év jogviszonnyal rendelkező, felsőfokú végzettségű köztisztviselő állam által elismert bére bruttó 231.900 forint.

Illusztráció; MiNap-archív; Fotó: Juhász Ákos

Ez azért nagyon kevés, a jelenlegi minimálbérnél is kevesebb. 

Nem tagadom. Életpályamodell szinte minden szektorban volt, a köztisztviselőknél viszont nem. 2019-től minden esztendőben 10 százalékos emelést hagyott jóvá a közgyűlés. Próbáljuk a teljesítményértékelés alapján eltérített bérekkel, béren kívüli juttatásokkal, jó munkahelyi légkörrel, illetve egyéb intézkedésekkel (tanulószoba, gyermekfelügyelet, kutyabarát munkahely) vonzóvá tenni a hivatalt. A valós átlagbér a Hivatalban emiatt bruttó 345.000.- Ft. Én személy szerint rendkívül hálás vagyok a kollégáknak, hogy a világjárvány alatt is helyt álltak és próbálták megoldani a város gondját-baját. Míg mi kitartottunk, más megyei jogú város „elesett”, hiszen hetekig nem tudták például ellátni az anyakönyvezési feladatokat.

Közelegnek a választások, ez milyen feladatokat ró egy hivatalra? Csak egy napról van szó?

Bárcsak így lenne! Közel ezer ember összehangolt munkájára van szükség. A felkészülés november óta tart és a pénzügyi elszámolással együtt még nyáron is dolgozni fogunk vele. Képzések, eljárási feladatok (például: átjelentkezések kezelése, ajánlóívek kiadása, visszavétele), a szavazókörök berendezése, a bizottságok ellátása, stb. Rengeteg teendő, amit a jogszabály a Polgármesteri Hivatalokra bíz. A népszámlálással is hasonló a helyzet, hiszen közel 500 számlálóbiztos fogja róni Miskolc utcáit.

(Címlapkép: Ignácz Dávid jegyző online konzultáción; MiNap-archív; Fotó: Juhász Ákos)

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!